A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

HOFFMANN Tamás: A parasztház: a legrégibb és a legjobb (?)

A PARASZTHÁZ: A LEGRÉGIBB ÉS A LEGJOBB(?) HOFFMANN TAMÁS Korszakalkotó találmány Az európai állatvilág csúcsragadozója, az ember évszázezredeken át barlangokban élt, sziklaereszek alatt húzta meg magát. Őseink hordákba verődtek, tíz-húsz fős csoportokban pusztították az ehető vadakat, alkalmazkodtak az őket körülvevő világhoz, az eredmény pedig egyelőre nem állt arányban erőfeszítéseikkel: egyik napról a másikra tengették életüket. Azóta, hogy a faj létezik, őseink története csaknem 99%-ában az ideiglenesség, a vándorlás jegyében telt el. Bár az egyes csoportoknak voltak felségterületeik, de ha fogyott a zsákmány, annak érdekében, hogy pótolják a működésük által keletkezett veszteségeket, új területeket kellett elfoglalniuk. Ez hódítás volt, többnyire nem is ment békésen. Aztán tovább kellett állniok, vagy azért, mert elfogyott a zsákmány, vagy azért, mert erőszakosabb hódítók őket zavarták el. Mai fogalmaink szerinti lakásaik egyáltalában nem voltak, nomád-kóbor eleink nem élvezték az otthon kényelmét. Ahol nem voltak barlangok, egy-egy fa oltalmában éjszakáztak, lombokból tákolt szélernyő oltalmát élvezve keresték a megnyugvást. Az ember fennállásának mindössze 1%-nyi ideje alatt épített magának kunyhót, sátrat vagy házat. Európában talán hét-nyolcezer éve annak, hogy házba költözött, ekkor már nem kényszerült szinte naponta váltogatni szállását, ideiglenes használatú lakóhelyről egy másikba költözni. A ház a megélhetés biztonságának kézzelfogható jelképe. Tízezer éve annak, hogy a vadászszerencse elpártolt tőlük, ráfanyalodtak az élelmiszer-gazdálkodásra, és ettől kezdve a növénytermesztés meg a háziállatok haszna maradandóságot ígért nekik. A Termékeny Félhold övezetében ekkor még sok földműves trogloditaként élt, de hovatovább mindannyian kunyhókat vagy házakat építettek. (Ugyanez történt az Indus, a Sárga-folyó, a Nílus stb. völgyében is, másrészt Mexikóban vagy Peruban.) Szomszédjaik közül sokan továbbra is vadászatból tartották el magukat. A vadászok gúla alakú kunyhókat vagy sátrakat állítottak, gyakorta változtatták szálláshelyüket, a hajlékukat lebontották és tovaköltöztek. Az ukrajnai vadászok az i. e. VIII. évezredben sátraik vázát elejtett mamutok csontjaiból rakták össze, majd fakéreggel, fűvel és bőrökkel takarták be. Északnyugat-Európában fajtestvéreik földünk legnagyobb emlősének, az Északi-tengerben és a Csatornában ekkor még nagy számban élő bálnának csontjaiból készítették el kalyibájuk tartószerkezetét. Bőrökkel, fűvel és gyeptéglával fedték be tákolmányukat. Egyes csoportjaik még az i. e. III. évezredben sem változtattak lakásépítési módszereiken, holott lett volna kitől tanulniok, hiszen ekkor már sok földműves közösség telepedett meg a kontinensen. A gazdálkodók kikísérletezték a létfenntartás Európában eleddig ismeretlen technológiáit, házakat építettek a sátrak és gúla alakú kunyhók helyett. A négy falból és egy nyereg- vagy sátortetőből álló ház nem omlik össze néhány nap vagy hét elteltével, lakóinak egyébként sem kell költözniök, mert már nincs mit enniök, hiszen megtizedelték és el is űzték a vadállományt. A földművesek által épített 401