A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

HAJDÚ RÁFIS János: 20 éves a Mezőgazdasági Gépmúzeum Mezőkövesden

A gyáralapítók nevét igyekeztek kitörölni a társadalmi tudatból. Óriási igazságtalanságnak éreztem ezt, hisz ezek az emberek egy-egy jelentős ipari üzemet építettek ki és hagytak maguk után. Ugyanígy elítéltem azt, hogy a hivatalos politika e gyáripari termékek birtoklóit - malmosokat, olajütősöket, darálósokat, cséplőgép-tulajdonosokat - a nép ellenségének kiáltották ki, hisz e vállalkozók nélkül lényegesen szegényebb lett volna az a társadalom, amelyben ezek működtek. Történelmünk tudatos elszegényesítését, nemzeti értéktudatunk beszűkítését éreztem e jelenség mögött. Úgy gondoltam, a pusztulástól megmentett gépeim az egykori magyar gépipari fejlődés elindulásának és kiteljesedésének szolid reprezentánsai lehetnek és egyben az azt létrehozók nevét is megőrzik az utókornak. Továbbá maradandó emlékei lehetnek sok vidéki kisüzemi, családi vállalkozásnak is. A nagy ütemben gyarapodó gyűjteményről egyre több újságcikk jelent meg, köztük országos lapokban. Az 1973. január 28-i Szabad Földben Kőműves Gyula már a „Múzeumalapító motorszerelő" címmel írt, az 1975. október 18-i Népszavában Takács Tibor „Hogy ne múljunk el nyomtalanul a világból" címmel tájékoztat. 1977 augusztusi Autó Motorban Liener György: Levél és látogatás című terjedelmes írás sok szakmai érdeklődőt, motorgyűjtőt irányított hozzánk. Nagy jelentőségű írás volt többek között dr. Horváth Árpád, a népszerű technikatörténet-író cikke: „Motorgyűjtemény Matyóföldön", a Magyar Nemzet 1977. szeptember 3-i számában, majd Hajdú Imre: „Őseink gépeik Gépeink ősei" - az Észak-Magyarország 1978. november 6-i számában. Ezekben az években pozitív változás indult el a politikában és a gazdasági életben egyaránt. Az 1972-ben megjelent MÉM rendelet már 10 lóerő teljesítményig engedélyezte az erőgépek magáncélú használatát. Ez a lehetőség évek múltával 15, majd később 34 lóerőre emelkedett. 1977-ben jelent meg az agrártörténeti emlékek fokozott védelméről szóló három minisztérium által kiadott MÉM-ÉVM-KM. 42/1977/XII. 8. számú rendelet, amely elindítója lett egy agrártörténeti emlékgyűjtés országos kibontakoztatásának. Ez egyben legalizálta, igazolta az én eddigi gyűjtő törekvéseimet. 2. Az alapok lerakása 1978-ban gyűjteményünk már olyan mennyiségűre szaporodott, hogy úgy éreztük, annak kiállításszerü fenntartása és továbbfejlesztése magánerőből tovább már nem lehetséges. Ekkor feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a gyűjtött anyagot az elhelyezését biztosító 100 négyszögöles telekrésszel együtt, térítés nélkül, állami tulajdonba ajánljuk fel azzal a kikötéssel, hogy a gyűjteményt a mi közreműködésünkkel Mezőkövesden múzeummá fejlesszék. Ajánlatunk a Magyar Mezőgazdasági, majd az Országos Műszaki Múzeumnál tett sikertelen próbálkozásaink után a Kulturális Minisztériumhoz került, amely azt elfogadta és a gyűjteményt a helyileg illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Szervezet hatáskörébe utalta. A megyei múzeum igazgatója, dr. Szabadfalvi József 1979 tavaszán nagy érdeklődéssel fogadta a valószínűleg számára kevésbé ismert gyűjteményt és vele a múzeumi szervezet két új dolgozóját, Hajdú Ráfis Jánost mint intézményvezetőt és Hajdú Ráfis Jánosné sz. Bakos Máriát, mint múzeumi gondnokot. A múzeumközpont szakemberei közreműködésével az udvartéren és az általam korábban épített szín alatt, rövid időn belül egy állandó kiállítást alakítottunk ki. E kiállítás a nagyközönség számára 1979. augusztus 4-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Kőrisfa utca 27. szám alatt, Mezőgazdasági Gépek Gyűjteménye néven. 396