A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VIGA Gyula: Eredmények és feladatok a magyar-szlovák határ menti múzeumi együttműködés területén

Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék önkormányzati közgyűjteményei nem tartoznak a leggyengébben finanszírozottak közé, s az előbbi kifejezetten intenzív és eredményes a határ menti együttműködésben is.) Egyelőre csak reménykedhetünk abban, hogy a regionális integráció felhajtóerőt jelent majd a kulturális kapcsolatokban is. Az Alpok-Adria, a Kárpátok Euro-Régió, az éppen most szerveződő Ipoly Euro-Régió és a Vág-Duna-lpoly (esetleg Vág-Duna-Garam) Euro-Régió interregionális együttműködések célkitűzései között mindenütt szerepel a multikulturális térség kulturális kapcsolatainak feltárása és erősítése. A valóságban azonban ezek az együttműködések jelenleg - botladozva, nagyon is nehézkesen - elsősorban a térségek gazdaságának fejlesztésére, az európai integrációs folyamatok előkészítésére vállalkozhatnak. Vannak persze pozitív példák az interregionális együttműködésben is: ezek elsősorban demonstratív rendezvények, programok, kiadványok, amelyek azonban - hosszú távon - valóban alkalmasak lehetnek az adott térség sokszínű műveltségének, az együtt élő népek közös kulturális örökségének érzékeltetésére. A jó szándék és akarat mellett is nehéz legyőzni a finanszírozás nehézségeit. Vonatkozik ez részben a szűkös pénzügyi lehetőségekre: mindkét ország kulturális élete hiányokkal küzd, a keleti területeken feltűnően nagy a munkanélküliség, gyengék az önkormányzatok. A nagy európai pályázatok egyelőre nem preferálják a szegény térségek közös próbálkozásait. A három ország intézményeinek összefogását igénylő, rendkívül bonyolult EU. pályázati rendszer méltatlanul figyelmen kívül hagy bizonyos programokat. Nem említettem még azokat a tényezőket, amelyek mindkét országban gátolják a közös munkát: a határ két oldalán, egymástól 60-80 km-re fekvő városok között az értékes műtárgyak átszállítása rendkívül bonyolult. 3. A határ két oldalán működő intézmények kontaktusa a mindenkori politikai helyzet függvénye, alárendelt az országos prioritásoknak. Az elmúlt évtizedek - beleértve az 1989 utáni időszakot is - szeszélyesen befolyásolták a közgyűjtemények érintkezését is a határ mentén, s jószerével a civil kurázsi határozta meg olykor az összeműködést. A legalább középtávon működő folytonosság, kiszámíthatóság nélkül nem várható előrelépés ebben a vonatkozásban sem. 4. A muzeológustársadalom szakmai érdeke azonos a határ két oldalán, a politikai, ill. szélsőségesen nemzeti elkötelezettségtől mentes szakemberek között az együttműködés természetes dolog. A gyűjtemények létrehozása és gyarapítása helyi feladat, ám azok tudományos feldolgozása és bemutatása, a közös örökség együttes értelmezése regionális (és tágabb) szakmai érdek a határ mindkét oldalán. A kapcsolatokat elsődlegesen ezek a szakmai elkötelezettségek tartják életben, viszonylag ritka az írásbeli megállapodás, szerződés, ráadásul sérülékenyebb is, mint a perszonális érintkezés. Viszonylag ritkák a közös kiállítások - ennek okait másutt említem -, teljesen közönséges a konzultációk, közös konferenciák, publikációk cseréje. Akadályozza az együttműködést, hogy ritka ma már a kétnyelvűség - különösen a magyar oldalon - a muzeológusok között, s a vidéki múzeumokban most nő fel az a generáció, amelyik számára a közvetítő világnyelv ismerete természetes készség. 5. A virulens múzeumi kapcsolatok mögött általában a települések, mikrorégiók többirányú együttműködése, ill. annak támogatása áll. A közgyűjtemények önerőből nem tudnak túljutni a szűk szakmai kapcsolatokon, már egy közös kiállítás létrehozását is sok adminisztratív és financiális akadály nehezíti. A városok közötti megállapodások (VácIpolyság [Sahy], Salgótarján-Losonc [Luőenec], Miskolc-Kassa [KoSice], Sárospatak379