A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VIGA Gyula: Eredmények és feladatok a magyar-szlovák határ menti múzeumi együttműködés területén

megállapodást kötni, ami kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. Ugyancsak fontos az intézmények közötti kapcsolatok fejlesztése, a gyűjtemények közötti átjárhatóság biztosítása, a közös kiállítások, egyáltalán: a szakmai, muzeológiai szempontok érvényesítése. A feladat annak garantálása, hogy az országhatár ne zárja el egymástól a szomszédos népek kulturális tárgyi örökségét, ne akadályozza saját múltjuk és a szomszéd etnikumok históriájának ezek révén való megismerését, különösen a közös múltba való betekintés lehetőségét. Ezt ma mind a múzeumügy nemzetközi szervezetei, mind a nyilvántartás modern rendszerei, mind az egyes diszciplínák adottságai lehetővé teszik, s lényegében adottak hozzá - a határ menti térségben is - a kulturális-tudományos intézményrendszer feltételei is. Megítélésem szerint az államközi szerződésekkel támogatott, jól finanszírozott regionális és intézményi kapcsolatrendszer képes a határ két oldalán úgy működtetni a múzeumokat, hogy azok alapvető funkcióikkal kifejezzék az együttélés tradícióját. Lehet tehát olyan kondíciót teremteni, ami lényegében nem hátráltatja a közös feladatok elvégzését a határ két oldalán. A tárgyi kulturális örökség természetesen alkalmas a nemzettudat kifejezésére és annak ápolására, de aligha lehet komoly szakember, aki csak egy nemzet örökségét akarja felfedezni térségünk múzeumi kincseiben. A magyarországi szlovákok tárgyi műveltsége éppen úgy lakóhelyükön organikus, ahogyan a Felföld városainak németségéé vagy magyarságáé. A szlovákiai magyarság sajátos geográfiai helyzete, az, hogy lényegében egységes sávot alkotnak a szlovák-magyar határ északi oldalán, olykor kirekesztőén magyar-magyar kérdéssé teszi a határ menti kapcsolatok problémáját, sajnálatosan gyakran politikai konfliktussá formálja a szakmai-tudományos kérdéseket is. b) Az első múzeumok térségünkben a nemzetté válás időszakában, annak kifejezőiként is jöttek létre. Viszont a 19. század utolsó harmadában alakult, jobbára vármegyei és városi múzeumok már a polgárosodás és az azzal járó lokális identitástudat megnyilatkozásai is, miközben megjelenítik az előző generációk „globális" tárgyi örökségét is. Az első világháborút követő békerendszer ezt a kulturális örökséget több állam tulajdonába juttatta. Magyar és (cseh)szlovák viszonylatban sajátos helyzetet idézett elő, hogy a múlt század második felében-utolsó harmadában létrehozott vármegyei múzeumok többször a vármegyék Csehszlovákiához csatolt részén helyezkedtek el (AbaújTorna - Kassa/KoSice, Zemplén - Borsi/Borsa, Gömör - Rozsnyó/Roznava, Rimaszombat/Rimavská Sobota, Komárom/Komarno stb.), s a műveltségében századokon át organikusan összetartozó terület kulturális öröksége két ország ügye lett. Fokozta ezt a szakmai gondot, hogy térségünkben, főleg annak keleti, a Dunától, Garamtól keletre eső részén éppen ebben az időszakban zajlott a megkésett polgárosodás, elsősorban a paraszti életforma nagy átalakulása, ami felértékelte a muzeális gyűjtemények szerepét. De ezek az évtizedek a régióban a régészet, műtörténet, s lényegében minden múzeumi diszciplína kialakulásának kezdetei is, s ma már nehezen pótolható az a szakmai veszteség, amit az egymástól elzárt évtizedek okoztak. 377