A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VIGA Gyula: Eredmények és feladatok a magyar-szlovák határ menti múzeumi együttműködés területén

Nyugat-Európában, sem a nagy amerikai egyetemeken. A dolog sok tekintetben sajátos, ezzel persze nem lehet sokáig elodázni bizonyos lépéseket. Nem kell talán a kulturális élet működésének egész rendszerét átszabni, e térségnek nagyon pozitív hagyományai vannak. Nem érv, de nem elhanyagolható szempont, hogy a krakkói egyetem abban az esztendőben égett le először, amikor Kolumbus első útját tette meg az Újvilágba...) Térségünk múzeumügye az elmúlt évszázad során, a második világháború után is igen produktív kulturális ágazat volt, eredményei sok tekintetben példamutatók egész Európa számára. Más kérdés, hogy az 1989. előtti művelődéspolitika a nyugat-európaitól eltérő elvárásokat támasztott ezzel az intézményrendszerrel szemben, azok azonban nem sértették a muzeológia alapvető érdekeit, s rendkívül széles tömegek számára biztosították a kulturálódás lehetőségét. Nem biztos, hogy ezeket az elvárásokat a tulajdonlás megváltozott formáival együtt át kell alakítani. Előre kell még bocsátanom, hogy az együttműködés, a két- és többoldalú kapcsolatok további fejlesztésének igénye mára a muzeológia fejlődésének, elvárásrendszerének is természetes következménye. Más kérdés, hogy mindez - reméljük szerencsésen - egybeesik a térségi kapcsolatok fejlesztésének más irányú folyamataival. Az elmúlt évtizedekben - politikai rendszerektől függetlenül - a múzeumok, de különösen az egyes múzeumi szakmák és képviselőik, igen sok pozitív tapasztalatot halmoztak fel a térségi együttműködésben. Bizonyos, hogy a kapcsolatok alapja mindig is a szakmai, emberi érintkezés, a közös szakmai érdek és ügyszeretet marad. Ezt kell segíteni, támogatni minden eszközzel. 2. A múzeumok kapcsolatainak jellegét és lehetőségeit, az együtt élő népek tárgyi kulturális örökségének históriáját máig hatóan meghatározzák a Kárpát-medence földrajzi adottságai, jellege és a térség évezredes története. Ezek értelmezése számos alkalommal ellene hat az intézményi együttműködésnek, ami persze csak vetülete az államközi kapcsolatok mindenkori alakulásának. Ennek megértéséhez néhány dolgot meg kell fogalmaznunk. a) 1920-ig a térség egy államalakulat része volt, s az itt élő etnikumokat évszázadokon át a nagytájak és népek közötti munkamegosztás kapcsolta össze. A kulturális határok közül csak egy a nyelvhatár; térségünkben a nyelvhatárok nem esnek egybe az országhatárokkal, s az országhatárok itt nem kulturális határok. A különböző történeti diszciplínák tömegével tárták fel az évezredes népi kapcsolatok mibenlétét, amelyekben az egyik meghatározó tényező az eltérő adottságú tájak gazdasági kapcsolatrendszere, - a tárgyi örökségre fordítva - a tárgyalkotók és tárgyhasználók olykor nagy amplitúdójú összeműködése volt. A témát a szakmájuk felől közelítő múzeumi szakemberek jól tudják, hogy a Kárpát-medence népeinek tárgyi öröksége ilyen módon jószerével „nemzetközi", s egészében az interetnikus kapcsolatok lenyomata. Ha csak a két szomszédos ország, Szlovákia és Magyarország tárgyi kulturális örökségét nézzük, akkor is magyarok, szlovákok, ruszinok, morvák, lengyelek, németek, horvátok, örmények, zsidók és még számos náció emlékanyagáról van szó, ami a több évszázados, harmonikus népi kapcsolatok kulturális vetülete. A múzeumokban őrzött emlékanyag a térség jelentős részében több nép együttéléséről szól, ebben a feltételrendszerben az egyes államok jószerével egy-egy terület kulturális örökségét gondozzák. A szakemberek - a felsorolt adottságokon túl is -jól tudják, hogy a 20. század végén nem a muzeális tárgyak tulajdonlása az első számú kérdés. Az elmúlt hetekben is formálódó magyar-szlovák kulturális-tudományos-oktatási szerződés előkészítése során higgadtan lehet persze egyeztetni a két állam speciális igényeit, érdekeit, s lehet olyan 376