A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FÜGEDI Márta–DOBROSSY István: Az idegenforgalom szerepe a városkép alakításában Miskolcon

sorban - csaknem mindenben - Budapest után sorolják be. Kohászváros, amely ezt kifejezésre juttatja megváltoztatott városcímerében is. Az 1960-as évekre az „átépülő városok példája" lesz. A városkép (valós és átvitt értelmű) megváltoztatása azért is indokolt, mert „különös Miskolc helyzete. Nincs magyar nagyváros, amelynek fejlődését annyira eltorzította volna a kapitalizmus, nincs olyan város, amelyet az első ötéves terv hibái annyira sújtottak volna, mint éppen Miskolc városát" - hangzott el 1957-ben azon a konferencián, amely az iparfejlesztés miatt felduzzasztott várost kívánta „emberszerűen befogadóképessé" tenni.

25 Miskolc imázsát az adta, hogy „népgazdasági tényező" lett, ahol 250 000 embernek kellett munkát, lakást, s egy olyan életmódot biztosítani, amely példája lehet a szocialista városfejlődésnek (városfejlesztésnek). Érdekesen viszonyul ehhez az idegenforgalom, amelynek láttatni kell a megváltozott környezetben az átalakuló várost. A Miskolcról szóló útikönyvek az 1960-as években így fogalmaznak: „Korunk idegenforgalmi szemlélete sokban eltér a korábbi nemzedékekétől. Az idegenforgalom ma hatalmas, széles tömegek népmozgalma, mint gyakran szoktuk emlegetni: a jelenkor »népvándorlása«. Ma már nemcsak a szoros értelemben vett »üdülő«, »vakációzó« közönség utazik, a mai idegenforgalom nem néhány tízezer anyagi jólétben élő, unatkozó ember kedvtelése, mint évtizedekkel ezelőtt. A ma embere kitágult érdeklődéssel néz körül a világban, s mikor új tájakat, városokat lát meg, az ott zajló élet egésze érdekli, annak minden vonatkozásában. ... Ilyen szempontból pedig Miskolc egyike a legérdekesebb, korunk nagy ütemű fejlődését leginkább példázó magyar városoknak. Hogyan alakult át a hajdani, viszonylag kis Avas-alji város nagyvárossá. ... Nem véletlen, hogy Miskolcon alakult ki a legtöbbet emlegetett magyar üdülőhelyek közé tartozó Lillafüred és Miskolc-Tapolca."

26 Miskolc tehát az 1960-1970-es évekre nemcsak spontán módon keletkezett (a régit megtartó), hanem tervszerűen, tudatosan alakított „márkaképpel" rendelkezik: az ország kiemelkedő, kellemes, üdülésre alkalmas környezettel rendelkező ipari nagyvárosa. Az 1980-as évekre tovább „egyszerűsödik" a város minősítése „az ország egyik legnagyobb gyár- és bányavárosa, - lélekszámát tekintve pedig - az ország második városa. De miként alakult ki ez a kép három évtized alatt, s mi volt a kényszerítő erő abban, hogy a régi toposzok eltűntek, a város imázsa pedig nem a vártnak megfelelően alakult, hiszen a „második város" egyben „koszos, kormos gyárváros" is lett. A történész 1982-ben készült magyarázata elfogadható: „A nehézipar új nagyvárosának lakónegyedei közé ipari körzetek ékelődtek. A közigazgatás egyesítése a széttagolt városrészek szerves kapcsolatának csak a kereteit teremtette meg. Felmérhetetlen anyagi és szellemi erőfeszítést igényelt a hirtelen óriássá nőtt iparváros sokoldalú fejlesztése. ... Munkaalkalmat elsősorban az állami tulajdonba vett gyárak és bányák biztosítottak. Mindent megelőzött tehát a gyors ütemű iparfejlesztés és a tömeges lakásépítés igénye."

27 A városfejlődés ekkor látható üteméből prognosztizálni lehetett az elkövetkezendő negyedszázadot. A század elején városi képeslapokon volt látható az Avas és a város külső megjelenése, ahogy az akkoriak ezt elképzelték. Miért ne lehetett volna az 1980-as években láttatni a 21. század elejének „Miskolc-képét"? Az ezredforduló Miskolca pedig nemcsak a tervezők asztalán, a statisztikusok előrelátásában, hanem a várostörténészek optimizmusában is megfogalmazódott, „kikristályosodott". Eszerint: „... megvalósul a helybeliek régi álma, a földalatti gyorsvasút, és akkor a Széchenyi, Kazinczy utca nagy része sétálóutca lesz. A 21. század küszöbén Miskolcnak minden bizonnyal ki kell lépnie a Szinva szűk völHorváthB., 1958. Csorba Z, 1960. k. 5-7. DallosA., 1982.33-36. 369