A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

TARCZAI Béla: A tehetséggondozás miskolci modellje a két világháború között (emlékezés Tóth Zoltán Viktorra)

elcsatolt területekről nagy tömegben menekültek Magyarországra az úgynevezett „tisztviselők", de ilyenek sokan itt maradtak a Monarchia megszűnt hivatalaiból is, növelve ezáltal az iskolázott középosztály számarányát. Ez a jelenség kétségtelenül kedvező volt a társadalom szerkezete minőségének szempontjából, de szociális és gazdasági szempontból nagy megterhelést jelentett, mert ezeket az embereket megélhetéshez kellett juttatni, lakásgondjukat meg kellett oldani, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az Eötvös József, Trefort Ágoston és Klebelsberg Kunó nevéhez kapcsolódó kultúrpolitika érintette a szellemi élet valamennyi területét, az óvodától a Magyar Tudományos Akadémiáig. A hangsúlyok időnként változtak, aszerint, hogy a társadalom és a kor milyen igényekkel lépett fel. Minden időben nagy hangsúlyt kapott viszont az alapfokú oktatás bővítése, amit Klebelsberg úgy fogalmazott meg, hogy le kell küzdeni a társadalom egyes rétegeiben mutatkozó lemaradást és hátrányokat. Itt elsősorban a falusi népesség tanultsági, műveltségi szintjének javítása kapott különös hangsúlyt. Ezért szorgalmazta a népiskolai hálózat bővítését a mezőgazdasági területeken, 1926-ban 50 millió pengőt irányzott elő tanyai iskolák létesítésére, támogatta a mezőgazdasági továbbképző tanfolyamok szervezését, a falukutató mozgalom javaslata alapján, dán mintára megvalósult népfőiskola

4 gondolatát. Az ilyen és hasonló elgondolások hátterében sürgető igénnyel fogalmazódott meg a tehetségmentés-tehetséggondozás problémája. Ebben a témakörben számtalan kezdeményezés, javaslat született Karácsony Sándor földesi kísérletétől

5 Zilahy Lajos elitnevelési programjáig, a „Kitűnőek Iskolájá"ig.

6 Viták tüzében jött létre 1937-ben a „Horthy Miklós Ösztöndíj Alap", a szegény sorsú középiskolás diákok támogatására, de csak állami tanintézetekben, mozgalom szerveződött „Magyar tehetségek megmentése" címén, kongresszusok, konferenciák, tanulmányok foglalkoztak a kérdéssel. Sajnos, a sok erőfeszítés csak csekély eredményt hozott. A 30-as évek statisztikája szerint az összlakosság 5,5%-át kitevő jómódú osztályok gyermekei a gimnáziumi tanulók 48%-át, a 39%-os tömeget képviselő szegények gyermekei pedig csak 1,3%-át adják. A tehetséggondozásnak Magyarországon történelmi előzményei vannak, ha nem is ilyen néven kerültek a krónikák lapjaira. A szerzetesi iskolákban feltűntek szegény sorsú diákok, akik egyházi támogatással képezhették magukat. A reformáció után a protestáns egyházközségek ösztöndíjjal küldtek szegény diákokat külföldi egyetemekre. A legáció, a mendikantúra, a szolgadiákság, a sorkoszt, az instruálás intézményei mind azt a célt szolgálták, hogy a tehetséges, ámde anyagiakban szűkölködő fiatalok saját erejükből, de szervezett segítséggel tanulhassanak. A közismert példák közül itt elég Fráter Györgyre és Táncsics Mihályra hivatkoznom. Ebbe a történelmi folyamatba illeszkedik egy szerényen indult, de 30 évig eredményesen működött miskolci kezdeményezés, a Szent Alajos Diákszövetség. Ez a szervezet egy spontán ötletből, az első világháború idején, tehát a tehetséggondozásnak a kultúrpolitika szintjén történt hivatalos megjelenése előtt alakult. Olyan korban, amikor Magyarországon elsősorban azok a gyermekek kerülhettek közép- vagy felső iskolába, akik az ilyen intézmények elérhető közelségében laktak, vagy olyan családban éltek, 4 Népfőiskolák először Dániában kezdtek a 19. század közepén működni. Nálunk az 1930-as években, a falukutatók és a népi írók kezdeményezésére indult mozgalom a 18-25 éves parasztfiatalok továbbképzésére. 5 Karácsony Sándor (1891-1952) neves pedagógus, egyetemi tanár. 1922-ben kezdett kísérletet 28 falusi gyerek továbbtanulásának megfigyelésével. 6 Zilahy Lajos neves író, aki a 40-es években az elitnevelés apostolaként is fellépett. Tervet készített a „Kitűnőek Iskolája" létesítésére. Lebombázott budai villájának maradványait és telkét erre a célra ajánlotta fel. 302