A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án

mondjuk Hám János is pro forma önként mondott le esztergomi érsekségéről 1849-ben, de ezt nyilvánvalóan erőteljes bécsi presszió hatására tette.) Tény, hogy 1848. március 18. után - a népszerűségvesztésből fakadó nyilvánvaló politikai okokból - a magyar püspöki karnak eszébe sem jutott, hogy a tized-törvény revíziójára törekedjen. (Legfeljebb szórványos, helyi kísérletek történhettek, melyek nem voltak túl meggyőzőek és nem is vezettek sikerre.

73

) Azt azonban megváltoztathatatlan tényként hirdették ki vármegyék és a földesurak, megtartásáról biztosították a lakosságot a Windischgratzcel, majd Haynauval érkező császári biztosok, sőt, még a nagyon is aulikus Haulik György zágrábi püspök sem kívánta, hogy megcsappant jövedelmeiről a dézsma visszaállításával próbáljon gondoskodni.

74 Az 1848/13. te. utóéletéhez tartozik még, hogy Ferenc Józsefnek az 1853. évi úrbéri pátenssel összefüggő jogi szabályozása az elvesztett jövedelmekért kártalanítást írt elő a tizedvesztett papság részére.

75 73 Egyes erdélyi egyházakra (szász evangélikus klérus, marosvásárhelyi katolikus plébános, medgyesi ferences rendház) 1. pl. Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története, 1790-1849. Bp., 1956. 368. ™Andics, 1952. 107., 189., 240., 303., 322-323. stb. 75 Ennek történetére 1. pl. Lóránt Mária: Adatok az úrbéri kárpótlás történetéhez 1849-1853-ig. Doktori értekezés. Bp., é. n. [1935] (Történeti értekezések, 15.) 19-23.; Csizmadia, 1969. 127-129. Egykorúan: Hegedűs József: A pannonhalmi paptized Somogyban. Történeti, jogi és peres szempontból nézve 1854-ben. Nagy-Kanizsa, 1854. stb. 179