A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VERES László: Az iparfejlődés tendenciái Miskolcon a 18.században

dalmi mészárszéket évi 1500 rajnai forintért adták bérbe a mészárosoknak. Az uradalom mészárszékein kívül a városnak 2, a tapolcai apátságnak pedig 1 mészárszéke volt.

16 A kőbányászat és a téglaégetés különös fontosságú volt az építkezések miatt. Ezt az építőanyagot a nagyobb középítkezéseknél használták fel. A kőbányászást és a téglaégetést céhes kereteken kívül végezték, s ezek az ipari munkák több ember szervezett összeműködését igényelték. Borsodban az egyik leghíresebb kőbánya Tapolcán volt, amelyet kitűnő formáihatósága, faraghatósága miatt épületdíszek, kapuzatok elkészítésére hasznosították. Az 1702. évi Kötel-könyv szerint a város belterületén az ún. Kőbányahegy volt a kőfejtő hely. Úgy tűnik, hogy ez a bánya a 18. század végéig kielégítette a helyi igényeket a Tapolcán bányászott kővel együtt. A fejtés és a kövek faragása családi vállalkozásban történt Miskolcon. A családtagok foglalkoztak a kőzetet borító földréteg elhordásával, a bányahely megtisztításával. Ezt követően a családfő irányította a fejtést, amely egyszerű eszközök segítségével (vasék, csákány, vasbunkó) segítségével történt. A kibányászott követ a családfő faragta, a szállítás pedig ismét a családtagok dolga volt.

17 Úgy tűnik a források tükrében, hogy a 18. század végén mutatkozott nagyobb igény újabb városi kőbányák nyitására. Ekkor több helyen folytattak nagyobb építkezéseket (evangélikusok iskolája, református iskola, Szemere utcai polgárházak, reformátusok új temploma, görögök temploma). A növekvő igényt a Cseh-völgyben 1783-ban, a Kőbánya-hegyen 1786-ban megnyitott újabb bányák, valamint a Veres Bércen kialakított kőfejtő elégítette ki. Az utóbbiról származó követ azonban nem nagyon kedvelték, mert a fehér kő nagyon lágy volt.

18 A téglakészítés viszonylag egyszerű technikai műveletnek számított már a 18. században is. Az agyag kitermelését az előkészítés követte. Mikor az agyag könnyen kezelhetővé vált, sablonokba, formába verték, a nyers téglákat szárították, majd kiégették. Az így nyert téglát elsősorban boltozatok készítésére használták. Általában ahol volt agyag, ott foglalkoztak téglaégetéssel is. Miskolcon kiváló minőségű agyagot bányásztak a Tetemvár mellett a Nyakvágó nevezetű határrészen. Az 1750-es évektől - amikor ezt a területet kiosztották - valóságos fazekastelep jött létre a bánya szomszédságában. Ha a szükség úgy kívánta, a fazekasok is készítettek téglát. Ezt bizonyítja a miskolci fazekascéh megalapítója, nemes Takács János 1791-ben bekövetkezett halálakor felvett hagyatéki leltár is, amely szerint a Nyakvágó soron levő kőház udvarán 1500 darab tégla állott felhalmozva, amelyek a fazekas gyártmányai voltak.

19 A város nagy téglaégetője - ahol 12-14-en foglalkoztak téglakészítéssel - Miskolc északi végén a Pece partján volt, a Czikó (mai Kossuth utca) közelében, bizonyos Alexi György nevezetű polgár háza mellett.

20 Az elmondottak után megállapítható, hogy a 18. századi Miskolcon 6 vízimalom, 2 ser- és pálinkafőző, 9 mészárszék és 1 nagyobb téglaégető jelentette a kézműves kereteken túlmutató ipari létesítmények számát. Ezek azonban a lakosság ellátását, a helyi igények kielégítését biztosították. Hozzájuk számíthatjuk még a 18. század végi nagyon rövid életű manufaktúra-alapítási kísérletet és azt a két kallót, amely a tímárok szolgálatában állott.

21 Összességében ezek a létesítmények szervesen illeszkedtek Miskolc termelési rendszerébe, s annak hagyományos jellegét nem módosították. 16 Marjalaki Kiss L., 1925. 39-40. 17 Marjalaki Kiss L., 1958. 4. 18 MREJ. 2. k. 269, 274, 438, 482.; 4. k. 8, 23, 42, 294. 19 Vida G., 1999. 69. 20 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 150l/a. 6. k. 10. 21 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 2. k. 648.; 3. k. 696-697. 160