A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
VERES László: Az iparfejlődés tendenciái Miskolcon a 18.században
A kézművesipari kereteken túlmutató, manufakturális jellegű ipari vállalkozások bár a város közvetlen közelében, de mégis Miskolcon kívül valósultak meg a diósgyőri koronauradalom birtokán. A bükki birtokokon az első jelentősebb ipari üzem, egy üveghuta 1712 után létesült, amely az erdők fáit hasznosította, lévén az üveg legfontosabb alapanyaga az elégetett fák hamujából nyert hamuzsír. 22 Néhány miskolci zsidó kereskedő is megpróbálkozott hamuzsírfőzéssel, de vállalkozásuk nem bizonyult nyereségesnek és ezért 1750 körül felhagytak vele. 23 Az üveghuta kezdetben ablaküveget szolgáltatott az uradalmi építkezések számára, majd az 1760-as évektől - amikor már új helyen, a mai Bükkszentkereszten működött - egyre inkább előtérbe került az öblösüveggyártás. Az üvegeket a borvidékeken értékesítették. A diósgyőri koronauradalom 1755-ig különböző zálogbirtokosok kezelésében állott. A kincstári birtokokat kezelő szepesi Magyar Kamara 1755-ben váltotta vissza a zálogban levő uradalmat és gróf Grassalkovich Antal kamarai elnök irányításával komoly ipartelepítés és erdőgazdálkodás bontakozott ki az uradalomban. Az erdőgazdálkodás szakszerű erdőgazdálkodási tervekre épülve a fakitermelés volumenét és az erdők újratelepítését határozta meg. Az erdőgazdálkodás egyik feladata volt az uradalom legjelentősebb üzeme, az Ómassán létesített vasolvasztó és a nyersvasat feldolgozó vasverő hámor tűzifával, égetett mésszel való ellátása. Borsod legnagyobb ipari üzemének a folyamatos termeléshez kezdetben évi 4000 öl fára volt szüksége. A termelés fokozódásával párhuzamosan az üzem az 1780-as években már több mint 7000 öl fát igényelt évente. 24 Az erdők fáit hasznosító iparágak - különösen a vasgyártás telepítése - a sajátos uradalmi érdekeken túlmenően nem valósulhatott volna meg, ha a kincstári gazdaságpolitika a porosz-osztrák háború után nem módosult volna. E gazdaságpolitika egyik sajátossága éppen az, amely az összbirodalmi és örökös tartománybeli gazdasági érdekek sérelme nélkül lehetővé tette egyes nyersanyag-feldolgozó iparágak, nevezetesen a vasipar fejlesztését. E tendencia érvényesülése éppen a diósgyőri koronauradalom területén, a bükki erdőbirtokokon megvalósított ipartelepítés révén volt a legfigyelemre méltóbb, legfontosabb. A birodalmi gazdaságpolitikához nem illeszkedő elképzelések ritkán vagy egyáltalán nem részesültek támogatásban. Erre megfelelő példa egy papírfeldolgozó létesítésének kudarca a diósgyőri kincstári birtokon. 1773-ban egy zsidó kereskedő, egy bizonyos Altman Móric papírmalom építésére tett ajánlatot. Altman elképzelése szerint egy Szinvára épülő üzem költségei 1886 Ft-ot tettek volna ki, s ezt a kincstárnak kellett volna vállalni, illetve megelőlegezni. A termelés beindulása után Altman részletekben kamatostól megtérítette volna a költségeket és bérleti díjat is fizetett volna. A javaslatot a kincstár visszautasította és a terv csak jóval később, már más elképzelése szerint valósult meg. 25 Összegezésképpen leszögezhető, hogy Miskolc 18. századi iparfejlődésében a kézművesipar volt a meghatározó. A jelentős háziipar a textiliparban, az építőiparban és a faipar egyes területén volt domináns. A céhes ipar csak az iparűzők egy részét tömörítette, igen jelentős hányaduk céhen kívüli volt. A kézművesipar művelőinek száma lényegesen magasabb volt, mint eddig véltük, de a 16-19. századi céhek száma viszonylag magasabb a szakirodalom felfogásánál. A város nagyobb ipari létesítményei szokványos üzemek voltak, s elsősorban az élelmiszer és az építőipar területén léteztek, de ezek a 21 Veres L., 1995.20-38. 23 B.-A.-Z. m. Lt. A tokaji ügyészi hivatal iratai 821. 20. és 157. sz. 24 Veres L., 1982. 166. 25 A diósgyőri papírgyártás dokumentumai a bécsi Hofkammersarchivból. HOM. HTD. Ltsz. 76.1008. 1-13. 161
