A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DANKÓ Imre: A múzeumbarátok köreinek jelentősége a százéves miskolci múzeum életében

nak lebonyolítását". Olvasva ezt a hírt több mindenre lehetünk figyelmesek. Arra például, hogy ez a bizonyos Múzeumi Bizottság, mint a múzeumtól különálló, hivatalos szervezet működik. Ezen az ülésen választották meg a bizottság (új) elnökségét. Elnök lett Leszih Andor, alelnök: Drenkó István, Kiss Lászlóné, Szebeni Győző, titkár: Zsadányi Guidó. Az elnökség tagjai: Bíró Antal, Csabai Kálmán, ifj. Horváth Béla, Komáromy József, Korompay Győző, Marjalaki Kiss Lajos, Szabó Béla, Szűcs Zoltán, Terplán Zénó. Ebből a felállásból nyilvánvalóan látszik, hogy ez a bizottság volt az a közösség, amelyből kinőhetett és ki is nőtt a miskolci múzeumbarátok köre. Addig azonban még rövidsége ellenére is hosszú út vezetett. A helyzetnek olyan irányban kellett változnia, hogy az intézmény megerősödjék, népszerűvé váljék, kiindulópontja legyen sok, muzeológiailag is érdekes- és értékes mozgalomnak, tevékenységnek. Hogy csak egy tényezőre gondoljunk: személyzetileg is a nagy, a jelentékeny múzeumok sorába kellett a miskolci múzeumot juttatni ahhoz, hogy mind tartalmát, mind formáját tekintve, mind a szakma, mind a közvélemény a miskolci múzeumot jelentős, számon tartandó; magyar muzeológiáról beszélve el nem hagyható, meg nem kerülhető intézménynyé váljon. Komáromy József sokoldalú tevékenységében ennek a munkának az elvégzése talán a legfontosabb, legértékesebb tényező. A miskolci Herman Ottó Múzeumnak hamarosan jó híre lett. A kiadványozás megindításán és erőteljes szárba szökésén túl Komáromy József nagyon jól tájékozódott afelől, hogy egy kicsit rövid időre kissé háttérbe hagyva a miskolci múzeum tevékenységének jellemző és jól kutatott területeit (megyei régészet, műemléki feltárás-munka, a Bükk-kutatás stb.) behatóan kezdett el foglalkozni miskolci, helyi, nagyon is lokális tárgykörökkel (Miskolc XII-XVII. századi topográfiája, Diósgyőri, Miskolc-Sötét kapui ásatásai stb.) a múzeumi tevékenység iránti, áldozatra képes érdeklődés minél szélesebb körű felkeltése érdekében. Elmondhatjuk: Komáromy József fáradozásai, ha nem is minden téren egyenletesen és nem is mindenkor egyformán jól, de végül is és összességükben eredményesen szolgálták a múzeum társadalmi elismertségének nagy ügyét. Már akkor is tudott dolog volt, de mára már mindenki előtt világossá vált, hogy a miskolci múzeum naggyá, korszerűvé fejlesztésének elindítója, motorja, a Leszih-féle örökség folytatója Komáromy József volt. Gyors egymásutánban lettek a miskolci múzeum munkatársai Bodgál Ferenc néprajzos, Kemenczei Tibor és felesége Végh Katalin régész, majd Bodó Sándor néprajzos muzeológusok. A miskolci múzeum eddigiekben érintett személyi fejlesztése szerencsésen esett egybe a helytörténeti, a honismereti mozgalom térhódításával és a néprajzi érdeklődés fellendülésével. Jóllehet ezeknek a mozgalmaknak egy része a múzeumon kívül más intézmények keretei között lépett színre és teremtette meg a maga sajátos szervezeteit is. Nagy hatással voltak a múzeumra úgy is, mint intézményre, de személyileg is, mert a mind jobban kibontakozó helytörténeti, honismereti és néprajzi törekvések képviselőiben a muzeológusok, a muzeológusok nagy része, munkájukat segítő, egyre inkább szakmaivá váló segítőtársakat láttak. Természetesen nem minden muzeológus. Még azt sem mondhatjuk, hogy az idősebbek húzódoztak volna inkább a széleskörűen feltörő helytörténeti, honismereti, néprajzi- és mindezeket összefoglaló muzeológiaimúzeumi érdeklődéstől, az érdeklődőktől. Az idősebb muzeológusok között semmivel sem volt több a tudományát, a múzeumot, a munkája színvonalát féltő és ezért magát elhatározó, vagy legalábbis tartózkodó „szakember", mint fiatal vagy fiatalabb. Sőt, a fiatal, a megindult muzeológusképzés során diplomát szerzett, diplomájukra, szakképzettségükre, „tanult muzeológus voltukra" büszke, öntudatos, a nem képzett szakembe21 A Múzeumi Bizottság hírei. MHOMKözl 1. 1955. 36. 1348