A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VERES László: A pincetokba való palack – Egy elfelejtett üveg kultúrtörténete

az pincetokokhoz való palackok legkedvesebbek tehát azokat igyekezzék csináltatni." Amint az utasítások idézett soraiból kiderül, 1725-ben a száldobágyi hutában egyrészt ablaküvegeket (üvegkarikákat és táblaüvegeket), használati üvegedényeket (söröspoharakat, lábas, vagyis talpas poharakat és az igen keresett pincetokba való palackokat) gyártottak elsősorban. Az idők folyamán egyre változatosabb lett a huta termékskálája, de az előbbi termékféleségek gyártása döntő volt a huta megszűnéséig. A száldobágyi huta termékeinek egy részét a Tiszán tutajon szállították dél felé, Belgrádig. Kedvező értékesítési lehetőségek kínálkoztak a hutához legközelebb eső nagyvárosban, Nagyváradon, valamivel távolabb Nagykárolyban és Szatmáron. A száldobágyi termékeknek igen jó híre volt Erdélyben, mert már 1725-26-ban különböző erdélyi mágnáscsaládok is innen rendeltek üveget. Egy váradi kereskedő, Helbenstrait Johann pedig - a poharak és gyertyatartók mellett - elsősorban pincetokba való palackokat rendelt, mert erre volt Erdélyben nagy igény. A 17. század utolsó harmadában és a 18. század elején alapított huták inventáriumait, összeírásait vizsgálva megállapítható, hogy a pincetokot készítő üzemek Magyarország északi, északkeleti és délkeleti részein helyezkedtek el. Az északi vármegyék üzemeinek történetéről kevés adat áll rendelkezésünkre, de a fennmaradt emlékanyag alapján feltételezhetjük, hogy Pozsony, Árva, Trencsén, Zólyom vármegyében is gyártottak ilyen termékféleségeket. A dunántúli üzemek ebben az időszakban még nem jöhetnek számításba, hiszen csak a 18. század második felében alakultak a bakonyi, zalai és baranyai üvegcsürök, s ezek termékei között a későbbiekben sem találhatunk pincetokba való palackokat. Talán azért, mert a dunántúli gazdag főúri családok inkább Ausztriából szerezték be a magyarországinál sokkal díszesebb pincetokba való üvegeiket. A hutaleltárakban csak nagyon ritkán találunk utalást arra, hogy a pincetokba való palackokat hogyan díszítették. így elsősorban a fennmaradt tárgyi emlékanyag alapján következtethetünk a palackok díszítésére. A termékek szinte kivétel nélkül hasáb testüek voltak, s 1-1,5 literesektől egészen 4-5 literes űrtartalomig terjedőek. A hasáb testű, rövid nyakú palackok formába fúvással készültek. Kizárólag fúvással nem lehetett szögletes üvegeket előállítani. Az üveg alakját és méretét a készítő forma határozta meg, amelybe a mesterek belefújták az olvadt, képlékeny üvegmasszát. Az üveg tisztasága, áttetszősége és az arányos forma önmagában is az üveg díszét jelentette. Az üvegkészítő forma falának barázdái azt a hatást keltették az edényeken, mintha a sima üvegfelület megtört volna. Ha a barázdákat kereszt vagy átlós irányban is alkalmazták, akkor lényegében optikai díszek jöttek létre a palackok felületén, s ez a dísz a fény és árnyék hatásának fokozásával a forma szépségének kiemelését szolgálta. A felsoroltak tulajdonképpen a legegyszerűbb díszítési módoknak számítottak és szinte valamennyi hutában elterjedtek, mindennapos díszítőtechnikai megoldásnak számítottak. Az optikai díszek kategóriájába tartozó, de már azért a bemutatott eljárásoknál lényegesen bonyolultabb volt az edények testének ovális bemélyedésekkel való ékesítése. Ezt a díszítési módot csak a zempléni pincetokba való palackokon fedezhetjük fel, mint ahogyan a habos díszítést is (4. kép). A „habos dísz" elnevezés ismeretlen a szakirodalomban, maga a zempléni falvak lakossága illette ilyen jelzővel azokat az üvegtárgyakat, amelyek falában a tejüvegszálak érdekes mintázatokat hoztak létre. Ez az üvegkészítés őskorába visszanyúló díszítési mód. A minden komplikáltságtól mentes, egyszerű díszítmény úgy jön létre az edények felületén, hogy a kissé felfúvott tárgyra vékony, nyúlós tej üvegfonalat csavartak, amelyet különböző kompozíciókba „fésültek", s az üveg 45 Kárffy Ö., 1902. 276-284.; Sághelyi L., 1938. 171-175. 756