A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSERI Miklós: A harmincéves Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén

14. kép. A rédicsi lakóház a Nyugat-Dunántúl tájegységben 5. Műtárgyraktárak-műtárgyvédelem-állagmegóvás Ezek alapvető muzeológiai feladatok a világ bármely múzeumában. Ami Szentendrén sajátossá teszi, az több okra is visszavezethető. Az építésnél már említett ideiglenesség a mütárgyraktározást is nehéz helyzetbe hozta. A 60-70-es évek gyűjtési-bontási időszakában tízezrével jöttek be a tárgyak, sokszor meghatározatlanul, áttekinthetetlen csoportosításban, borzalmas, raktáraknak nevezett sufnikba, melléképületekbe zsúfolva. Tisztítás, konzerválás szinte semmi sem volt. Ennek feldolgozása még ma is tart, noha még évtizedekig nem lesz arra kapacitás, hogy restaurátoraink a raktári tárgyakat is kezelésbe vehessék. Egészen speciális az a jelenség, hogy a mind részletesebb és alaposabb berendezések, életmód-szituációk kialakítása érdekében teljes, átfogó, sokszor helyiségenként a százas nagyságrendet is meghaladó számú tárgyakat állítunk ki. Olyan enteriőrökben, amelyek hitelesek külső megjelenésükben, elhelyezkedésükben, csak éppen a mindennapi életben szükséges alapvető momentumok hiányoznak, mint pl. emberi jelenlét, fűtés, használat stb. S a tárgyak azonnal nem úgy „viselkednek", mint ahogy a múzeum azt szeretné. A fütetlenség, az állandó „életszerű" hőmérséklet és páratartalom hiánya miatt a textilek szétszakadnak, a bútorok felpenészednek, a vasak megrozsdásodnak, a képek felhólyagosodnak. Ha pedig netalán még használjuk is a tárgyakat (pl. teknőket, szakajtókat a pékségben), akkor pedig azok előbb-utóbb eltörnek, elkopnak, elhasználódnak. S itt a dilemma! Eredeti tárgyakat tegyünk az enteriőrökbe, vagy hiteles másolatokat? Megmarad-e az utóbbi esetben a múzeum „bukéja", az eredetiség? Milyen konzerváló módszereket kellene kitalálni az „örökkévalóságnak" épült szabadtéri múzeum épületeinek és tárgyainak megőrzésére? 1264