A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSERI Miklós: A harmincéves Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén

A HARMINCÉVES SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM SZENTENDRÉN Eredmények és feladatok CSERI MIKLÓS I. EREDMÉNYEK A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az ország második legnagyobb néprajzi múzeumi intézménye. Megalapítására 1967. február 1-én került sor. Ekkor a Néprajzi Múzeum Falumúzeumi Osztályaként működött, majd 1972-ben önálló, országos gyűjtőkörű nemzeti múzeummá vált. A múzeumalapítás célja az volt, hogy bemutassa Magyarország falusi parasztságának és mezővárosi kézműves lakosságának népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel és tárgyakkal, a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakban. Múzeumunk munkatársai által kialakított végleges tudományos terv több mint 350 építmény múzeumba telepítését irányozta elő, melyeket kilenc épületcsoportban, tájegységben kívánunk elhelyezni. A csoporton belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, és olyan szakrális, ipari és közösségi építményekkel egészülnek ki, melyek részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják. A hagyományos faluképet a temetőkben összegyűjtött sírjelek, a kálvária, malmok és kiegészítő objektumok teszik gazdagabbá. A tervezett kilenc táji csoport (Felső-Tiszavidék, Felföldi mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tiszavidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-felvidék, Nyugat-Dunántúl, Kisalföld) elkészülte után összességében hazánk 18-20. századi építészeti hagyományát történeti örökségként őrzik meg. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a skandináv és nyugat-európai szabadtéri múzeumokhoz képest megkésetten valósult meg. Ennek következtében viszont ki tudta kerülni a történetiség, az anyag- és szerkezethűség, az áttelepítés technikájának korábbi buktatóit, és ki tudta alakítani saját korszerű tudományos koncepcióját. E koncepció sarkalatos pontjai közül legelőször a történeti-néprajzi hitelességet kell kiemelnünk. A kutatások feltárták a magyar nyelvterület lakóháztípusait, azokat a táji variációkat, melyek a 1718. századtól kezdve öltöttek önálló formát és virágkorukat a 19. században érték el. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum lényegében e korszak és a 20. század fordulója idején domináns falusi, mezővárosi épületállomány legtipikusabb, legjellemzőbb táji változatait gyűjti össze és őrzi meg. A szabadtéri kiállítás tükrözi a táj jellemző településszerkezetét, amelyben az építmények nem elszigetelten épülnek fel, hanem az egykori parasztporták rendszerében, egységbe foglalva és mutatva a parasztüzem összetartozó épületeit, a lakóház mellett a gazdasági épületeket és más kiszolgáló létesítményeket. Valamennyi épületet berendezzük a korának, a lakók foglalkozásának, szociális helyzetének, vallásának, nemzetiségének megfelelő berendezési tárgyakkal, munkaeszközökkel, textíliákkal, az ünnepek és a mindennapok tárgyi kellékeivel. Ilyenformán múzeumunk nemcsak 1251