A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DÖMÖTÖR Ákos: A népi elbeszéléskultúra változásai a Hangony völgyében

helyen ás, ahová a napsugár először esik. Mi is korán kimentünk. Figyeltük a napsugarat, és ott kezdtünk ásni. De hallja-e, mint ahogy maga sem talált semmit, mi sem leltünk semmit". Ebben a mondában éppen az a figyelemreméltó, hogy a kincset jelző fény vagy napsugár (N532. mot.) világszerte elterjedt elbeszélésmotívuma itt a Domaháza környékén lévő Vörösvárhoz kapcsolódott. Dobossy László Vörösvárnál sok mindent összegyűjtött. Említette, hogy többen megfigyelték: mélybe zuhan a ledobott kő a titokzatos romok közelében. A Vörösvárnak állítólag van egy elfalazott része. Alagútja, a hegy belsejében meghúzódó kincse a legendák ködébe vész.

15 Vörösvár élő helyi mondaképző valóság. A Pesti Riport 1994. január 14-i számában Márton Ferenc újságíró cikkében is olvashattam a jelenkori kincskeresőkről: „...a mai Domaháza község mellett emelkedett egykoron a Vörösvár, és már romjai is alig láthatók, a falak maradványát benőtték a bokrok. Ennek ellenére sokan keresik fel - de nem turisták, hanem kincsvadászok. A környéken elevenen élő hagyomány azt tartja, hogy az ódon kövek középkori eredetű, hatalmas kincseket rejtenek. A fáma szerint Vidróczki Marci, a messze földön hírhedt haramia errefelé bujkált a pandúrok elől, és itt, a vár falainál ásta el összerablott vagyonát". Az elbeszéléshagyomány mozgásával kapcsolatban Vörösvár különböző mondai elemek találkozásának csomópontja, amely egyesítette a középkori kincsekről szóló változékony elbeszéléseket az újkori betyárromantika táji motívumaival. Ismerünk a Bodrogközből, az ottani Leányvárról olyan történeteket, hogy a husziták várukba kincseket, asszonyokat és lányokat hurcoltak.

16 Ezek a távoli párhuzamok bizonyos magyarázatul szolgálhatnak a domaházi Vörösvár mondavilágának megértéséhez. GYERMEKKORI CSÚFOLÓ VERSIKÉKTŐL A FALUCSÚFOLÓ TÖRTÉNETEKIG A sötét tónusú, sejtelmes boszorkánymondák félelmes világát oldotta fel a falucsúfolók derűje. A Hangony völgyének négy községében a tréfás, csipkelődő történeteket kivétel nélkül a borsodszentgyörgyiekhez kötötték. Mivel a község korábbi neve Disznósd volt, már ez eleve humoros célponttá tette a szegény borsodszentgyörgyieket. Valahogy a csúfolódó tréfálkozásba már gyermekkortól fogva belenevelődtek a völgy lakói. Voltak olyan versikék, amelyekkel bárkit lehetett csúfolni: Laboda, Szaroda. Kisbögre, Szarok a pittyedre. Villamos, Apád fasza csillagos! Némely esetben a csúfoló versike több formában élt: A híd alatt mosnak, A te szádba fosnak. A híd alatt szekereznek, A te szádba szart keresnek. A csúfoló versike esetében a felelgetős forma is megjelent: Utánozó majom, Kapd fel a szarom! Én felkapom vasvillával, És azt a te szádba nyomom - válaszolta a csúfolt gyerek. A csúfoló versben némelykor szóláshasonlatként jelent meg egy-egy személy említése, és ez átvezetett a személyeket csúfoló versekhez: Pattogj, pattogj, kukorica, Mint a Kovács Zsuzsa fara! (Ezt a versikét főleg kukoricapattogtatás idején mondogatták.) A csúfoló versikék gyakran meghatározott személynevekre vagy személynevűekre vonatkoztak, mint pl. a következők: Alajos, az orra olajos. Lajos, a füle ganajos. Eszti, szereted-e ezt itt? (Megverik a feneküket.) Zsuzsika, lába közt a muzsika. Csúnya Jutka, bújj a lyukba! Balázs, csípjen meg a darázs! Ott van Frédi, bolond, aki nézi. \5 Dobossy i. m. 21-23. 16 Balassa Iván: Lápok, falvak, emberek. Bodrogköz. Bp. 1975. 23. 1205