A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DÖMÖTÖR Ákos: A népi elbeszéléskultúra változásai a Hangony völgyében

Kérdezte Krisztus, hogy mi van a teknő alatt. A zsidók azt válaszolták, hogy egy anyakoca a malacaival. Megnézték, hát így vót. Azóta nem esznek a zsidók disznóhúst, mert az a disznó az a zsidó asszony vót." Az eredetmagyarázó monda központi motívuma, a büntetésül kirótt átváltozás (D661. mot.: Transformation as punishment) világszerte elterjedt. A magyar változat a délvidéki Doroszlóról arra mutat, hogy ez az eredetmonda-típus az egész magyar nyelvterületen ismertté vált.

13 A történetiség helyi mondai csomópontja A helyi lakosok fantáziáját megmozgatta a község neve. A domaháziak községük nevét Dom vitézzel hozták kapcsolatba: „Domaházát Doma vagy Dom vitézről nevezték el, aki a törökök idején ?lapította a községet. Előkerült egy kutyabőr a helyi templom padjáról" (Domaháza, 1976. szeptember 13.). A kissikátoriak a domaházi községnévmagyarázó monda helyett tréfás anekdotát emlegettek: „Kissikátorból még a meszes is visszafordul. Azt mondta a meszes: -Kissikátor, Domaháza, itt verjen meg Szűz Mária!" (Kissikátor, 1976. október 19.). Az ózdiak érezték, hogy a domaháziak községnév-magyarázata „sántít", és a tréfás kissikátori anekdotát nyelvi ismereteikkel egészítették ki: „A tót ment haza, és azt hajtogatta: - Ides doma! Haza! Magyarul és tótul is mondta. Innen nevezték el Domaházának." (Elmondta: Horémusz László 68 éves ny. főművezető Ózdon, 1976. szeptember 20-án). A helyiek tudatában különféle történeti rétegek keveredtek. így nem lehetett csodálni, hogy a rokonsági tudat alapján az 1848/49-es szabadságharc emlékei a tájon ismert és tevékenykedő betyárral, Vidróczkival kerültek összefüggésbe, mint ahogy arról Holló Istvánné Elek Piroska 47 éves domaházi asszony szólt 1976. szeptember 13-án: „Holló Rackó József Aradon vót 1849-ben. Megtizedelték őket. Néhányan kiszöktek a toronyból. A másik dédapám, Kisbenedek Kisandrás András betyár vót. Barátja Holló Kande János. Állítólag Vidróczki veje vót". A domaháziak, de még a Hangony-völgyiek történeti tudatában fontos szerepet játszott Vörösvár, vagy ahogy a helyiek mondták: Veresvár. Egyes domaházi parasztok a Vörösvártól faragott köveket hoztak, azzal nyomtatták a káposztát. Mondták, hogy Elek István Józsefnek faragott káposztaköve van, amit Vörösvárról hozott. Korábban Dobossy László kutatta a Hangony-völgyi várak emlékeit. Úgy foglalta össze eredményeit, hogy Vörösvár Domaháza mellett a cseh huszitáké volt, akik kincseket ástak el ott.

14 Lényegében az élő és tovább élő helyi néphagyomány ugyanerről szólt. Elek Csank János 27 éves domaházi lakos, bejáró munkás 1976. szeptember 12-én ezt mondta az erdőrengetegbe bújtatott, sejtelmes építményről: „A Vörösvár valamilyen rablóvár vót. Találtak is ott egy régi fegyvert. Legalább hatszáz éves vót. Az egyik embernek pontos térképe vót az alaprajzáról, de elárulta magát, és elvitték tőle. A faluhoz közelebb van Fülek vára. Az is rablók rejtekhelye vót". További mondai elemekkel bővül a Vörösvárról szóló kép a következő domaházi elbeszélésben, amelyet szintén 1976 szeptemberében hallottam: „A Veres várt két álló hétig ásta napszámosokkal együtt Szőke Lajos malomtulajdonos, de nem talált ott semmit. Azt mondták régen, hogy a Veresvárnál, ott lehet kincset találni, ha az ember olyan 13 Kovács E.: Doroszló hiedelemvilága. Újvidék, 1982. 94., num. 630. 14 Dobossy László: Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén. Miskolc, 1975. 22. 1204