A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZ.TÓTH Judit: Társadalomnéprajzi Adatok az Ung-vidékéről

más felekezetű gyermekek is. Felnőve a fiatalság eljárt egymás templomába, megismerte egymás egyházi ünnepi énekeit, felnőtt korukban a temetési szokásokat. Gyűjtésünkben a parasztsággal foglalkoztunk, mivel a kevés számú iparos nem vált el jelentősen a helyi paraszttársadalomtól, nem képezett külön réteget. A mesterek szinte kivétel nélkül helyi születésűek voltak, s kisebb-nagyobb mértékben gazdálkodtak is. Ebben a társadalomban nem volt koldus, a munkája után mindenki meg tudott élni. Az igen kevés szellemi fogyatékost eltartotta a rokonsága, vagy a falu, de nem hagyták koldulni. Mindkét helyen csak kisebb testi fogyatékosokra emlékeznek, akik bizonyos mértékben munkaképesek voltak és családot alapítottak. Mind a kettő jobbágyfalu volt. Földesurai, az uraságok (Csicseriek, Lónyayak, Sennyeiek) nem éltek a faluban: kivétel az egyik Orosz leszármazott, a későbbi alispán, a csicseri Orosz András. Nemesség egyik településen sem volt. Érdeklődésünkre az idősebbek fel tudják sorolni a szomszédos nemesi falvakat - Mokcsa, Mogyorós, Vajkóc, Veskóc, Mátyóc - különösen kihangsúlyozva az ott használatos megszólítási formákat, de a nemesi jogállással nincsenek tisztában. Bár a földesúri hatalom csak közvetve érvényesült, a vizsgált két falu társadalma jobbágyi állapotban maradt 1848-ig. A jobbágykori telkes, telkes jobbágy, zsellér kifejezéseket, illetve ezeknek a vagyoni és jogállapotára vonatkozó ismereteket a nemzedékek emlékezete napjainkig megőrizte. „A jobbágynak volt háza, földje, kis vagyonkája, és fogattal tartozott a vármegyének dolgozni." Egy egész telek, azaz egy telekalja 32 köblös volt. Ptruksa 1864. évi földkönyve szerint azonban ekkor már nincs egész telekkel rendelkező tulajdonos. Egy féltelkes, 4/8-os, és két 3/8-os telek van bejegyezve. Ezeken túl a lakosságnak mintegy fele 2/8-os, negyedtelkes, a többi lakos zsellér. „A zsellérnek háza némelyiknek vót, de nem vót se ökre, se lova, se tehenje." A vármegyének gyalogmunkával tartozott. Az úrdóga, a robot időtartama az emlékezet szerint a jobbágynak fogattal 52 nap, a zsellérnek gyalogosan 102 nap volt. A feudalizmus kori kategóriák 1848 után is használatban maradtak. A jobbágyfelszabadítással csak az úrbéres jobbágyok és a házas zsellérek kapták meg tulajdonul a használatukban lévő szántó- és rétföldeket. Az erdő- és legelőhasználat joga a negyvennyolc előttihez képest jobban differenciálódott. Korábban a zsellér a jobbággyal egyenjogúan legeltethetett a közös legelőn, és felerészben részesült az erdőből. Most viszont a zsellér csak 2/8 jogot kapott. Ez kihangsúlyozta a vagyoni különbségeket, s tovább éltette a jobbágy kori kategóriákat éppúgy, mint a vagyonhoz kötött szavazati jog. Választójoga '48 után csak a legalább VA úrbéri telekkel rendelkezőknek, tehát a volt jobbágyok utódainak lehetett. „Akinek nem vót birtoka, annak nem vót választójoga" - fogalmazzák meg a mai lakosok. A volt feudalizmus kori kategóriákat éltette a vidékünkön az 1860-as évektől folyó tagosítás, parcellázás is, amit az emlékezet a kiegyezés idejéhez köt. A határbeli földek jobbágy-zsellér elkülönítése Szirénfalván még ottjártunkkor is jól nyomon követhető volt. Az erre vonatkozó kifejezéseket nemcsak helymegjelölésre használták adatközlőink, elsősorban a legelő- és erdőjoggal kapcsolatban, hanem a földek minőségi jelzőjeként is. „Hát nekünk nem vót úrbéres, csak zsellérfőd." Tagosításkor az úrbéresek részét egy helyen, a jobb minőségű földekből mérték ki. A határrészek ilyen megjelölését őrzi Ptruksa 1864. évi tagosítási térképe, ahol a volt jobbágyok utódai által használt területek Úrbéri erdő, Úrbéri legelő néven szerepelnek, s a szántók helyét a mai Úrbéres nevű határrész mutatja a Latorca partján. „Mindég mondtam, hogyhát nekünk mér nincs a falusin legelőnk? Hát azt mondta apám, hogyhát azér, mer mink nem kaptunk az urbérista birtokbul." 1174