A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZ.TÓTH Judit: Társadalomnéprajzi Adatok az Ung-vidékéről

A legelő- és erdőhasználatot a század első felében alakult legelő- és erdőtársulatok szabályozták. A legelőn egy magyar holdnak felelt meg egy jog. Egy jogra a kétévesnél fiatalabb állatból kettőt, idősebből egyet hajthatott ki a gazda: marhát, lovat, fias disznót. (A „számos állat" kifejezést nem ismerik.) Földterületek kiosztásával kapcsolatban viszont emlékeznek még a nyühúzás hagyományára. Ptruksán halásztársaságok is működtek - tagjaiknak méterre adták bérbe a vízterületet a Latorcán. Hajdani jobbágy-zsellér ellentétekről a ma élők nem tudnak, békétlenségről később sem. Lokális elkülönülésüknek - a már említett határbeli földeken túl - nem akadtunk a nyomára sem a településeken, sem a temetőkben. (Figyelmet érdemel, hogy az Ung vidéki reformátusság körében máig élő templomszékjog, a körülötte dúló harcok, a belőle származó békétlenség sem Szirénfalván, sem Csicserben nem volt tapasztalható.

4

) Az új társadalmi rétegnevek a századfordulóra szilárdultak meg. E rétegek társadalmi különállása az első gazdák kivételével nem éles, ahogy nem volt az a jobbágy- és zsellérutódok státusza esetében sem. A századforduló utáni évekre vonatkoztatva - elsősorban a világot látott férfiak tudatában - a zsellér szó átvette a 'mezőgazdasági bérmunkás, napszámos, kommenciós cseléd' jelentést. Adatközlőink azonban ezt a kifejezést saját falujukra nem alkalmazzák. Itt a részesmunkás kepés, de tudják, hogy a közeli uradalom munkásait zsellérnek, a magyarországi részesmunkásokat pedig summásnak mondják. Csicser és Szirénfalva két háború közötti paraszttársadalmában igen kevés az egyes rétegek megnevezésére használatos kifejezés. A század elején a gazdák között a vagyoni rétegződés külsőségekben, életvitelben alig észrevehető. A birtokolt föld és az üzemszervezet nagysága alapján minden faluban számon tartják az első gazdákat, akik 50-80 kat. hold összterülettel rendelkeztek. Ajógazda, jobb gazda(ember) kifejezés általánosan ismert, és nem csak a viszonylag sok földdel rendelkező, gyakran szógát tartó emberek megnevezése van benne, hanem egyúttal igen fontos minősítő kategória is: törzsökös családból származó, általában egyházi vagy világi tisztséget is ellátó, becsületes, emberséges férfit értenek alatta. Gazda az, akinek legalább annyi földje van, amennyi a családja és háztartása eltartásához elegendő (élelem, állatok takarmánya, feldolgozandó kender stb.). Ezt a szót 'családfő' jelentésben is használják - a gazda, az öreg gazda - de csak a valóban gazdacsaládok esetében. Aki nem gazda, az szegény, szegényember, zsellér. A mezőgazdasági bérmunkások képesek. A két település határában uradalom nem volt. A közeli uradalmak cselédségével pedig a falubeliek semmiféle kapcsolatot nem tartottak. Az ő szóhasználatukban cseléd mindenki, aki az uradalomnak dolgozik, ezen belül béres az, aki egy életre elszegődik az uradalomba, s családostól ott lakik. Ptruksáról viszonylag többen szegődtek el uradalmi pásztornak, Csicserböl kevesen mentek cselédnek. A rászorulók inkább szolgának álltak. Mindkét vizsgált településünkön a szóga rendszerint más faluból származó legényember volt. Szógát tartott néhány kereskedő- és értelmiségi család, de leginkább a jógazdák fogadtak mezőgazdasági és a ház körüli férfimunkára egy-egy legényt. Szóga és gazda között patriarchális viszony alakult ki: egy asztalnál ettek, egymást megbecsülték. Erre büszkék is mindkét faluban. „Aki ide bejött, az nemigen szívesen ment ki a falubul, mer 4 A templomszékjog a gazda-zsellér megkülönböztetést gyakorlatilag a II. világháborúig éltette a vidék legtöbb községében. A közeli Nagyráska presbiteriumi jegyzőkönyveiben (ugyanúgy, mint más egyházközségek irataiban) pontosan nyomon követhető ez a folyamat. 1936-ban jegyezték le azt, hogy Bajusz János zsellér esküvője után megkérdezte a lelkészt, hol üljön a templomban, mivel ő „dacára annak, hogy zsellér, templomba szeretne járni". A felesége után beült a gazdaszékbe, de onnan a lelkész őt nyilvánosan kiszólította, hogy oda nem ülhet, míg a zsellérkérdés meg nem oldódik. Sz. Tóth J., 1990. 121. 1175