A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZABADFALVI József: Sétabotok Északkelet-Magyarországon

21. kép. Hurokfejű botok Heves megyéből 22. kép. Bíróbot felső 23. kép. Kosszarva a) Erdőkövesd, b) Egerbakta. Dobó része. Sajóecseg juhászbot. Dobó István Vármúzeum Herman Ottó Múzeum István Vármúzeum botját Karancslapujtőn (Nógrád m.) Telek György juhász készítette 1870-ben (84.96.1.). A sétabot hosszúságú (79 cm) juhászbot 20 centiméteres agancs fogója kényelmes megfogást biztosított. Ez utóbbi tárgy viszont azt bizonyítja, hogy pásztori használatban is voltak agancsfejű botok. A Dobó István Vármúzeum további agancs fogantyújú bottal is rendelkezik: Nagyrédéről (83.4.31. - 89 cm) egy díszítetlennel, Bélapátfalváról (Gy. sz. 42/1970) egy indás leveles ornamentikával faragott szárú darabbal (24. kép), illetőleg a sajókazai bíróbotra emlékeztető szárú agancsfejes bottal (67.57.1.). Ugyancsak az egri múzeum őriz egy kos- vagy muflonszarvból kialakított fejű Juhászbotot", amely 1975ben régiségkereskedőtől került a gyűjteménybe (75.35.53). Származása - sajnos - nehezíti értékelését, eredetisége miatt mégis közreadom (23. kép). Összegzésképpen Tanulmányomnak elsősorban az volt a célja, hogy rámutassak a sétabotoknak a parasztság, még inkább a pásztorság eszközkészletében való meglétére és annak formai gazdagságára. Vizsgálataimat, a múzeumokban őrzött tárgyakra támaszkodva, csak Észak-Magyarország területén folytattam. A feltárt anyagból bebizonyosodott, hogy a kutatásokat érdemes lenne folytatni. A funkcióval, elsősorban anyag híján, már kevésbé foglalkozhattam. Már a feltártakból is bebizonyosodott, hogy nemcsak a városi polgárságnak volt sétapálcája, használata sokkal szélesebb körű volt. Variációi is lehetnek tágabbak, hiszen pl. a Bodrogközben a pásztorok sétabotja a mell középig érő, egyenes, 1118