A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

FÜVESSY Anikó: Adatok egy ismeretlen mezőcsáti fazekascsaládról

natkozhattak, mint az 1803-ban a miskolci fazekascéhbe állt mezőcsáti születésű Hatalmas Pálra, aki felváltva dolgozott Miskolcon és Mezőcsáton. Hatalmas Pálról már korábban is tudtuk, hogy miskolci tanítvány volt, mestere a debreceni származású Ross István, akihez 1794. október 7-én szegődtették. 1798. június 17-én a „Tökvirág" nevet választotta, majd 1802-ig különböző mesterekhez szegődött legénynek.

12 1802. augusztus 9-én beköszöntőpénzt fizetett, majd 1803. július 18-án remekkészítéssel és céhbeállással kapcsolatos befizetéseit sorolta fel a számadáskönyv. Sikeres remeklése után a miskolci fazekascéh aktuális mestere lett. Műhelye kezdetben Miskolcon volt, itt is kötött házasságot Posár Pál lányával, Máriával.

13 Műhelyét azonban Miskolcon igen hamar felszámolta, hazaköltözött Mezőcsátra. Már 1805-ben a céh jegyzőkönyve azt írta: „Jött be panaszul Hatalmas Pál ellen hogy a Czéh Mester Uram parantsolatjanak ne engedelmeskedet, és minden Hir nélkül hazájába ment", mely vétségért 1 forintra büntették. A büntetés hatására műhelyét Miskolcra helyezte vissza, melyre az utal, hogy első két gyermekét az avasi református egyháznál anyakönyvezték, továbbá, hogy 1807. január 5-én a vízkereszti kántorgyűlésen „bejárómesterségre az Iffjuságnak szabad akaratyuk szerint Hatalmas Pál választatott".

14 A céh irataiban 1819-es haláláig még többször is szerepelt. 1811-től már végig Mezőcsáton dolgozott. Ettől kezdve minden gyermekét Csaton anyakönyvezték. Állandó csati tartózkodását jelzi, hogy a kántorpénzt nagyobb időközökben fizette (1813-ban, 1816-ban, majd 1818-ban), továbbá inasainak szegődtetési és szabadulási pénzét nem külön, hanem csak azok szabadulásakor fizette be. Mindez arra utal, hogy gyakran kéthárom év is eltelt, míg Miskolcot felkereste.

15 Kovács Mihályon kívül még mások is tanultak nála. Már Mezőcsáton szegődött hozzá 1815 körül nemes Barta Sámuel, aki 1818. március 5-én szabadult. Az ő személyét takarja a legénylista csak virágnevet rögzítő bejegyzése 1818. márciusában: „Borsodi Tsád városábul székfű".

16 Barta Sámuel szabadulása után is volt mesterénél dolgozhatott. 1820-ban, néhány héttel Hatalmas Pál halála után a korabeli céhszokásoknak megfelelően a mester özvegyét feleségül vette. A műhelyhez jutott legény azonban még 1820 őszén vízibetegségben meghalt, a csati fazekasság történetében tehát jelentősebb szerepet nem játszhatott.

17 Korábban sem Barta Sámuelről, sem Hatalmas Pál későbbi inasairól, a miskolci születésű Vadnaji Mártonról, továbbá a csati Kókaji Péterről sem volt tudomásunk. Ez utóbbi inas takarja a legénylista eddig pontos névről nem ismert, 1821. június 20-i Bazalikáját, akit Barta Sámuel szabadulásakor szegődtettek. Bazalikáról korábban meg is állapítottuk, hogy nem miskolci tanítvány, mely most csak annyiban igazolódott, hogy tanulóéveit nem Miskolcon, hanem Mezőcsáton töltötte.

18 Hatalmas Pál mezőcsáti műhelye tehát nagyobbnak számíthatott, ahol egy időben inasok és legény is dolgozott. Műhelye termeléséről, az ott készített tárgyak milyenségéről nincs tudomásunk, műhelyéből stílusban azonosítható termék nem maradt fenn. Csak feltételezzük, hogy mázas és mázolatlan munkák egyaránt megjelenhettek termelésében, hiszen csak mázasmunkára még nem volt elegendő kereslet. Mint Miskolcon tanult, jól ismerhette a mázazást, hiszen a céh a remekmunkák sorában mázas termékeket is előírt. 12 HOM tört.-dok. 76.13.3.; FüvessyA., 1991. 413-423. 13 HOM tört.-dok. 76.13.3.; Avasi református VA 11/271. 14 HOM tört.-dok. 79.4.1.1.; Avas Va 11/318 (1807. márc. 4.), VA 11/354 (1809. jan. 20) 15 HOM tört.-dok. 79.4.1.1. 16 HOM tört.-dok. 76.13.3. 17 FüvessyA., 1991. 415.; Mcs VA 11/837., 11/545. IS FüvessyA., 1991.419. 1093