A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

A Duna-Tisza közén a magyar-rác Bátyán a vetés kezdetén levették a kalapot és a markot magyarul vagy szerbül e szavakkal vetették el: 'Isten segíts, hogy teremj enV. Más meg a veszély - a tűz, a víz, a jég - elhárítását kéri Istentől. Mások „Egy marékkal a szegényeknek, egy a raboknak a föld sarkába" szoktak elszórni {Fehér Zoltán 1975. 107). Jászdózsán (Szolnok m.) „Mikor megkezdte a vetést azt mondta, hogy Jézus segíjj! Ezt már nem hallani ma" {Gulyás Éva 1976. 104). A Tolnába települt bukovinai székelyek a vetés megkezdésének szertartásáról így emlékeznek: „A gazda addig nem nyúlt a gabonához, a vetőmaghoz, amíg keresztet nem vetett. A Nap felé fordult és azt mondta: 'Alid meg uram, hogy jusson sok szegénynek belőlle'. Akkor ő a szegényekre is gondolt, akiknek nem volt hova vessenek" (Andrásfalva, Bosnyák Sándor 1984. 130). Muraszemenyén (Vas m.) három marék búzát szórtak a dűlőútra a madarak számára, majd végül a szegények számára is vetettek {Némethy Endre 1939. 62). Hasonlóképpen járnak el máshol is (pl. Rábagyarmat, Vas m. Moór Elemér 1932. 159). Mindebből arra lehet következtetni, hogy a szegényeknek, az egereknek, a madaraknak, a raboknak, tolvajoknak adni kell, mert segítségre szorulnak, részben távol kell tartani őket a vetéstől. „Adataink szerint országszerte is elterjedt lehetett valamely kvázi-áldozati cselekmény a vetés kezdetén, a madarak kártételét elkerülendő. így például a szomszéd földjére szórták az első vagy első három marék gabonát. 'Ezt vetem a madaraknak...' kezdetű szöveg kíséretében" {Pócs Éva 1990. 670). A német nyelvterületen sokfele ismerik, hogy az első marok gabonát kereszt alakban szórják el, azután rövid mondókával a továbbiakat a madaraknak, a rozsdának, az egyéb kártevőknek ajánlják fel, hogy ne bántsák a kikelő vetést (WDV

3 1974. 686). A háromszor ismétlődő áldozat, mely minden bizonnyal bibliai alapokon nyugszik, az Újszövetség több helyén is megtalálható. Máté szerint (13. 3-9) a vető által szórt mag egy része az útra esik, ahol a madarak felkapkodják, mások köves talajra, ahol nem tud gyökeret ereszteni, mások a tövis közé hullnak és azért nem tudnak kikelni: „Némely pedig a jó földbe esek, és gyümölcsöt terme...". A példázat értelmét Jézus így vonta le: „Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett". A vetőre van néhány olyan tilalom, melyet a magyar nyelvterületen sokfelé megtalálunk. Legelterjedtebb a szótlanság, melyre sok helyen a vetőmag közé rejtett bezárt lakat is utal (Kalotaszeg Kós Károly 1941-44. 72). A Zempléni-hegységben (Mogyoróska, Abaúj m.) manapság azzal magyarázták a szótlan vetést, hogy nagyon figyelnek a munkára és azt nem akarják eltéveszteni, de egy idősebb ember így indokolta: „Hozzám ne szójj, mert megeszi a veréb a vetést" {Ikvai Nándor 1967. 91). A vető senkivel sem beszélgetett (Szánk, Móricgát Bács m. Janó Ákos 1982. 84), de még a köszönést sem fogadta, viszonozta, „...csak a kalapját ütötte fel". „Vetéskor a magvetőnek beszélni nem szabad, ha köszöntik: Adjon Isten jó napot! Jó munkáű akkor is csak a maghordó válaszol nem a magvető: Adjon Isten kelméteknek is\" (Bánfalva, Borsod m. Ethn. 22. 298). Rábagyarmaton nemcsak szótlanul, de behunyt szemmel is végzik a vetést, sőt a nyelve alá kavicsot is tesz, a beszéd megakadályozására {Moór Elemér 1932. 159). A beszéd akadályozására gabonának, kavicsnak a szájba vétele sok helyen előfordul (Ung m. Kotics József 1989. 29). Számos baranyai faluban 1-3 szem magot tartott a vető a szájában, abban a hitben, hogy a madarak akkor nem tesznek kárt a vetésben {Berze Nagy János 1940. 175). Vas megyében (Rábagyarmat, Viszák) kavicsot tesznek a szájukba, sőt az első marokkal behunyt szemmel vetették {Moór Elemér 1932. 175). Sok helyen a pipázást is tiltották, az üszögösödéstől úgy akarván megvédeni a termést {Berze 1049