A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

hetetlen számukra, s a vaslábasok, serpenyők vásárlására rá is kényszerültek, mert Európának ezen a részén, az egykori tengerfenéken és a későbbi gleccserek talajában nincs agyag, a hajdan volt fövényből pedig nem lehet edényt fabrikálni. Az emberek azon igyekezetének ismeretében, hogy javítsák konyhafelszerelésüket, a fazekasok igyekeztek magas hőfokon égetni cserépedényeiket, növelve használhatóságukat. A mesterek a felszíni vasérctelepek közelében éltek. A fazekasok közül sokan átálltak a vasöntésre. A gyepvasból öntött edények már sorozatszerűen készültek a középkor végi Nyugat-Európában, ott, ahol - a régészek által feltárt - kemencemaradványok közelében a cseréptöredékeken kívül vassalakot és öntecseket találnak. A hollandiai DélLimburgban (Brunnsum és Schinveld) a kékesszürke gömbedényekkel egy időben készített vasedényeket használtak csaknem valamennyi tűzhelyen a középkorban. A Rajna jobb partján (Bergisch-Gladbach) körzetében szintén a 12. századot követően kezdték el a kétféle portéka párhuzamos gyártását. Végeredményben a fazekasok a réz- és bronzedények készítésének technológiáját alkalmazták. Nem kellett újításokon törni a fejüket. A középkor végén pedig az akkoriban feltűnt öntöttvas kályhák és az ágyúcsövek készítői hasznosították a konyhaedényeket előállító vasipar műszaki tapasztalatait. Kivételes eset az emberiség történetében, hogy nem a hadiipar feltalálói után kullognak a konyhatechnika újítói (mint például a közelmúltban történt a teflonbevonatú főzőedények készítésekor, mert ezt a technológiát az űrhajók előállításakor hasznosított találmányok köréből emelték át a civil szférába). Éppen az ellenkezője történt! A családi tűzhely és a főzögetés szerszámkészletének mesterei ötleteket adtak egykor a hadiiparosoknak. A hátán fazekait - kosárban - cipelő fazekas szokványos látvány még a 18. századi Európában is. Ez a szállítástechnika a prehisztórikum öröksége. Az árus tehát házaló. Szekereken, sőt hajókon is szállítják a középkori kerámiát. Piacokon és vásárokon talál gazdára. Az edényeket már nem parasztfazekasok állították elő háztartási mellékmunkával. A kerámiaipar története jól reprezentálja az iparfejlődés és szerveződés prekapitalista társadalmakban bejárt útvonalát. A középkor korai századaiban a majorokban vagy városokban élő iparosok termékei voltak a dömpingáruk. Dél-Európában a kerámiaipar és a távolsági kereskedelem áruforgalmának összefonódása már az ókorban elkezdődött. A Földközi-tengerből jó egynehány ókori hajórakomány cserépedényt emeltek már ki búvárok. Átmeneti lanyhulás után, a 13-14. században már ismét prosperált a kerámiaipar és a hajókat igénylő áruforgalmazás. A kontinens belsejében is működött a távolsági kereskedelem. Karoling kori fazekasárut szállító hajók futottak zátonyra az Alsó-Rajna kavicspadjain. Az edényeket hasáb alakú, vesszőfonatú kosarakban szállították. Később, a 12-15. században a Rajna-vidékről Közép-Svédország tájaira is ugyanilyen göngyölegben vittek cserépedényeket. Az osztrák Duna-melléke kerámiájának - fenékbélyegzővel ellátott - darabjai a 13. századi rétegekben és azóta, az oszmán hódításig lerakódott hulladékokban mindenütt feltűnnek a folyó magyar szakaszán a településásatások leletei között. A szekereken fuvarozott áru értékesítési körzete sem kicsiny, például a mai Kelet-Szlovákia, Gömör megyei fazekasfalvaiból kikerülő főzőedények cserepei a 15. század óta megtalálhatók a magyar Nagyalföld egész területén. A középkori kerámiaformák mesterei - az egykori Római birodalom területén alig tértek el az ókori hagyományoktól. Pecséttel és fogaskerékkel díszítették a kis fazekak, kancsók, ibrikek, tálak felületét. Erről szólva nem hallgathatom el, hogy a kerámiamüvesség több mint hat évezredes történetében fellelhető korszakok és alkorszakok teljesítményeit a néprajzi kerámiatörténeti bemutatókon nem szokás közszemlére tenni. A feladat az archeológusoké! Ennek részben maga a történelem az oka. 733