A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

markolták ki a magot és szórták maguk előtt (Vorobjov, N. I. 1953. 88). A baskírok a 19. százd közepén kisebb állatok bőréből tartóedényt készítettek. Ennek neve: turhük (myphhik), melyet elsősorban borjúbőrből csináltak (Rugyenko Sz. I. 1955. 141-142). Annak eldöntése, hogy ezek az elnevezések vajon lehetnek-e etimologikus kapcsolatban Anonymus tulbou szavával, csak az orientalistákra tartozik. Általában meg lehet állapítani, hogy a régi szerszámok, tartóedények egykor sokkal több funkciót láttak el. A fejlődés egyik útja éppen az, hogy a több feladatra újak jelentkeznek, melyek a részleteket jobban, könnyebben, alaposabban, vagy éppen olcsóbban tudják elvégezni. Ez lehetett a tulbou szavunkkal is, amikor a drágább és nehezebben megmunkálható bőrt kender-len vászonnal tudták helyettesíteni, ami új elnevezést is hozott. Az esetleges folyadéktárolást pedig fából készült edényekben lehetett megoldani stb. A másik ilyen kézi vetést szolgáló eszköz az iszák, melyet még a tatárokkal kapcsolatban is emlegetnek (SzT 5. 832), készülhetett bőrből, szövött anyagból, a búzával kapcsolatban előfordul a zsák és az iszák egy forrásban (Uo.). Készült kecske- vagy bornyúbőrből, egyes vagy átalvető formában. Olyan is akadt, melyben bort tartottak (NySz 1. 1634-5). Comenius még azt is tudja, hogy szíjgyártó készítette azokat. Míg a földművelés más műveleteinél a régészetre is számíthatunk (pl. ekevas, sarló, kasza stb.), addig a vetés esetében ez a tudomány nem sokat segíthet, hiszen akármilyen anyagból is készültek a vetésre használt magtartók, azok megsemmisültek. Ezért a néprajzi párhuzamokra, az etimológiára és az ikonográfiára vagyunk utalva, ha a legrégibb kort kívánjuk vizsgálni, akkor az utóbbi lehetősége alig terjed egy fél évezrednél nagyobb időre, a két előbbire kellene tehát fokozott mértékben támaszkodni, de ott meg a feljegyzések hiánya okoz nehézséget. A kézi vetés munkája A vetőember az abrosz két végét összeköti és úgy búvik bele, hogy a kötés a jobb vállára, a többi részét pedig a bal kezével úgy fogja össze, hogy abba 20-25 kg magot bele lehessen önteni. A jobb kezével markol bele és szórja maga előtt a magot. Ha valaki balkezes, akkor az abrosz felerősítése fordítva történik. A vetőzsák esetében egyik alsó részére kötnek egy madzagot és azt összekötözik a zsák szája egyik szélére felerősített zsineggel. Úgy búvik bele, hogy a szája jobb kéz felől essék, a súly viszont, mely általában egyvékányit tesz ki, a jobb vállon nyugodjék. A vetőabrosz nagysága 140x200 cm, tehát többnyire két szélt varrtak össze, míg a kötőnek egy szél is elegendő, mert csak a derékra erősítették fel, bal kézzel maguk előtt összefogták és jobb kézzel szórták. 3. kép. Zsákformájú vetőabrosz. Palást Ebbe általában felényi magot öntöttek. Az (Plást'ovce). ikvai Nándor 1977.145. iszákot, az átalvetőt a vállra teszik, hogy 1030