A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

1978. 76). A tavaszbúzát a mezei csipkefa (vadrózsa) virágzása idején juttatták a földbe (Sztána, Kolozs m. Kós Károly 1941-44. 71). Érdekes megállapítást jegyeztem fel Mikóházán. Amikor a katángkóró virágzik (Cichorium intybus) megfigyelik és megjegyzik a napot. Ha a felső rész virága hull le korábban, akkor szeptember elején vetnek, ha a közepéről pereg le előbb a szirom, akkor szeptember-októtter fordulóján és ha az alsó része hervad el először, akkor októberben vetnek a jó termés reményében {Balassa Iván 1964. 74). c) A hét napjainak, a nap szakaszainak kiválasztása A vetés napjának tiltásában különös helyet foglalt el Üszögös Szent Péter (febr. 22.); a nyelvterület egyes pontjain ez az üszögnap. Pontosan megjegyezték, hogy az adott évben melyik napra esett (pl. kedd) és azon a napon nem szabad volt sem őszi, sem tavaszi gabonát vetni, mert az üszkössé változott. Azt tartották, hogy aki ilyen napon született, annak egész életében üszkössé vált a búzája (Dóc, Csongrád m. Bálint Sándor 1977. 1. 227). A hiedelem pontos elterjedését nem ismerjük, de néhány előfordulását meg lehet említeni. Az ilyen napon nem vetettek Bánfalván, Csernelyen (Borsod m. Ethn. 22:298), éppen úgy mint Tápén és Szőregen (Csongrád m. Bálint Sándor 1976. 631). A hét olyan napján, melyre Péter székfoglalásának napja esik nem vetettek, mert szurkos lett a termés (Egyházasharaszti, Baranya m. Berze Nagy János 1940. 171). Ez ellen Mindszenten (Csongrád m.) úgy védekeztek, hogy a vetőmagot egy tálba tették és úgy helyezték el a sublót tetején a feszület alatt, hogy az örökmécs rávilágítson {Bálint Sándor 1911. 227-228). Ez minden munkában szerencsétlen napnak számított, melynek neve tulajdonképpen félreértés eredménye: „Csefkó Gyula mutatott rá, hogy őseink lefordították a hivatalos egyházi kifejezést: Szent Pétörnek ű székössége. Ebből olvasta ki aztán a népnyelv az Üszögös Szent Péter alakot" {Bálint Sándor 1977. 1. 227.; 1. még Manga János MNL 1982. 5. 444). Ezek után lássunk néhány példát a hét napjai és a vetés kapcsolatáról. A hét napjai közül a vasárnap minden munkára tilalmas, legfeljebb templom után kimentek a határba és megnézték a vetést. Ilyenkor megengedett munkának számított, hogy a növő búzavetésből kivágták a rozsot {Molnár Balázs 1978. passim). Ugyancsak munkatilalom vonatkozott a „sátoros ünnepek" másod- és harmadnapjára is. Hétfőn a szántás-vetést a legtöbb helyen szívesen kezdték, mert akkor egész héten sokra haladhattak (Zagyvarékas, Szolnok m. Pócs Éva 1964. 25.) Vasas (Baranya m.) gazáéi is ezen a napon fogtak munkához {Berze Nagy János 1940. 169). Ezzel szemben Tornyospálcán (Szabolcs m.) az őszi vetést sohasem kezdték hétfőn, még az uradalmi cselédek sem, attól tartva, hogy a jég elveri a termést. Kedden se szántást, se vetést nem szabad volt elkezdeni (Vasas Baranya m. Berze Nagy János 1940. 170., 171.). Tunyogon is tilalom alá esett ez a nap (Szendrey Zsigmond 1928. 30), ugyanezt vallották a szomszédos Matolcson is (Ethn. 38. 210). Általában kedden és pénteken nem kezdték a vetést Bihar megyében {P. Madár Ilona 1967. 92.; Sándor Mihályné 1976. 222). Ez sok helyen máshol is előfordul {Pócs Éva MNL 2. 536). Szerdát „üres napnak" tartották, amikor nem fogan meg semmi, ezért a vetés elkezdésére sem ajánlották (Kocsord, Szatmár m. Ethn. 38. 211). Csütörtökön éppen úgy jó a vetést elkezdeni, mint hétfőn (Sárrétudvari, P. Madár Ilona 1967. 92.; Berettyóújfalu, Sándor Mihályné 1976. 222). Péntek szerencsétlen nap, amikor nem szabad semmibe se kezdeni. Éppen ezért feltűnő, hogy Lippay János ezt írja: „Búzát és rosot vetni Pénteken" (1662/1721. 39). 1019