A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

A kerekekkel ellátott villának a neve közép-európai találmányt sejtet: a cseh nyelvjárásokban egy német eredetű jövevényszó (Ofenwagen) a neve: ufnvoinl. A szlovénban a (kerék nélküli) villát burklja-nak hívják, ami a latin ('villa' ) = furcula szóra megy viszsza. A kifejezést több nyelv szókincsében megtaláljuk. A latin szó a középkori kastélyok és kolostorok konyhakultúrájába segít bepillantanunk. A magyarok - Pannónia nyugati sávjában) kuruglyamk, kocsorbanak nevezték, ami a latin kifejezés (talán valamilyen szláv nyelv által közvetített) magyarított szava. Mindamellett nem lehetetlen, hogy az egész technológia a középkori várak és kolostorok konyhakultúrájából származik, a Rajna-völgyben épített parasztházak konyháinak - tüzpaddal ellátott - kemencéiben használt (ismét egy magyar műszóval megnevezett) kantaszekér alkalmazásának délkeleti (cseh, morva, szlovák, másfelől szlovén, magyar nyelvű) övezetében nem a német paraszti konyhatechnika átvétele, hanem a várak, kastélyok, polgárházak, paróchiák útvonalán elterjedt (és alászállott) újítás. Ennek a hagyományozási folyamatnak a révén ismerték meg az alemán területen, a nyugati szláv nyelveket beszélők körében, a Kárpátmedencében, sőt Galíciában is. A penetráció előhírnökei szerzetesek és nemes urak voltak, lakhelyeik konyhakultúrájában az idő tájt alkalmazták ezt az eszközt, amikor a kolostor vagy a lakótorony konyhájában épített kemencében főztek, noha ez idő tájt a pórnép még olyan cölöpépítményekben, boronákból ácsolt lakásokban és veremházakban húzta meg magát, amelyekben nem is tapasztottak mindig kemencét, csak a talajszinten szabad tűzön - készítették el ételeiket. Legalább három-négy évszázadra volt szükség, amíg - a városokban épített házak berendezésének példáin okulva - a falusi házak lakói rájöttek, milyen előnyök rejlenek a konyhában épített kemencék és tartozékuk, a kantaszekér használatában. A történet csak epizódja annak a folyamatnak, amelynek során a föld népe jobb életkörülmények közé jutott Kelet-Közép-Európában. A parasztasszony férje ekkor már bizonyosan jobbágy volt, akivel a földesura - legalább szóban - szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy miként gazdálkodjon, garantálta, hogy utódjára örökítheti birtokát, tartós beruházást eszközölve - a földesúr képviselőjétől kimért - portáján házat épített és a házban legalább két helyiséget választott el egymástól: egy lakóhelyiséget (házat) és egy kamrát. Később szoba + konyha + kamra tagolású házakat építettek. Annak érdekében, hogy még azokban a házakban is, ahol a lakóhelyiségben volt a kemence (az Alpok tanyáin és a szubalpin Pannónia területén létesült szerek lakóházaiban), ott is hasznosították a kantaszekér használatának tapasztalatait. A kantaszekér annak a kemencének tartozéka, amely fedémmel lezárt helyiségben áll. Ausztriában, a Cseh-medencében, Morvaországban és Magyarországon egyaránt ez a berendezés a hegyvidékeken, tehát a perifériákon maradt használatban. A kedvezőbb gazdasági feltételeket kialakító sík vidéki parasztok aló. század után magasabb színvonalú lakáskultúrát teremtettek maguknak (vagy vettek át a szomszédos városokból), és a konyhában épített kemencékben főzve mind kevesebben használtak kantaszekeret. A tűzhely további tartozéka a hús sütésére való, a parázs fölé helyezhető rostély. Ezt a készséget a prehisztoriában már ismerték és agyagból égették. Később vasból kovácsolták valamennyit. A parasztháztartás költségvetésében drága portékának számított. Még aló. századi vagyonleltárakban is - értékjelöléssel - sorolják fel. Ugyanez a helyzet a vasháromlábakkal. A rostélyok között vannak őskori cseréppéldányok is. A lábasoknak szintén ismerjük az előzményeit. A legfontosabbak - főzéstechnikai szempontból - azok az agyagkoloncok, amelyeknek segítségével a főzőedényeket a parázsra állítva, megtámasztották. Ilyen agyagkoloncok a múzeumok régészeti raktáraiban vagonszámra találhatók és nehezen meghatározható leltári tárgyak. Mindenesetre a jelek arra látszanak 729