A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

tul megvásárolván (bizonyos nógrádi lakosok)." 1855. Ugyanezen évben Hajdú Márton 610. sz. a. lakos 21 db Birka Juhot adott el, mely között 20 anya, 1 pedig Bárány ... egy Monoki embernek. A város irattárának segítségével a 19. század közepén változatos tartásmódot rajzolhatunk meg. Olvashatunk a távoli (külső-, bérelt) legelőkön tartott nyájjuhokról, továbbá kospásztorokxól. Felbukkannak a feles juhászok is.

52 A gazdatársaságoknak szervezett fejősjuhászata volt, a város szélén épített esztringákban éjszakáztatott fejős juhokat falkokban legeltették.

53 A múlt század végére, e század fordulójára átalakult a paraszti állattartás fentebb leírt szerkezete. Mindenekelőtt teljesen kikopott a juhászat, a juhtartás. A lótartás belterjessé vált, ugyanúgy a szarvasmarhatartás is. Mindeközben nyomokban megőrződött a legeltetés, mint a takarmánypótlás eszköze. A sertéstartás is teljesen átalakult. Mondhatni, a paraszti üzemekben visszaszorult a legeltetés, ezzel együtt a pásztorkodás, s pásztorok népes csoportja vesztette el kenyerét. Ezzel párhuzamosan jelentős szerepet kapott a kaszált takarmány (a mezei széna). Erre számolva hasonlóul jelentős ágazattá fejlődött a szénagazdálkodás. A mezőgazdaság melléktermékeit úgy értékesítették, hogy az elősorolt állatokkal felétették. Még a leginkább kedvelt lovakat sem kényeztették el. Takarmányozásuk a következőképpen alakult: „Lovaknak »rázottat« adtunk. Ez egy sor sarjú szénából egy sor árpa szalmából tevődött össze. Kaptak kukorica leveles szárát, a kalászosok pelyváját. Abrak a korpa volt. A szarvasmarha (a tejelő tehén, fejős tehén) ritkábban kapott pelyvát mert féltek attól, hogy beledagad a »százrétü« gyomrukba." A település déli határrészén, a Tisza felé lejtős, mélyebben fekvő területeken kinek-kinek (ún. Dominum) szénatermő rétje, kaszálója volt. A szántás, vetés majd az első kapálás után a szénakaszálásra kerítettek sort. A fükaszálás július 5-ig elhúzódott. Az alsónyilason kezdték, a Dominumban fejezték be. Hamarabb kezdték a tippanost vágni, majd a szálasabb következett. A később vágott széna keményebb, szálasabb, hosszabb szálú volt. Aki pótlásra szorult, az a község rétjéből a Völgyön vett ki részes kaszálót. Lanszki János rendszerint 5 holdat váltott ki. Ha sok volt a jelentkező, akkor 5-ből 2 boglyát kapott a vállalkozó. A parasztgazda munkája nem volt eleve elhatározott, zavartalan folyamat. Ha az idő úgy alakult, akkor változtattak a terven. Reggel döntöttek róla. Ha harmat-eső esett az éjjel, szénát kaszálni mentek. A nedves füvet jó, könnyű kaszálni. A szénakaszálásban 6-8 fő vett részt. Egy sorban, egyszerre haladtak, elöl az idősebb. Az idősebbek mondották: - egyszerre csapjatok, mert néznek! Megőrizték azt a látszatot, hogy jó kedvvel dolgoznak, nem teher a kaszálás. Bírják a munkát! Erősek! Mikor biborherével felfordult kaszálóba álltak, az egy hosszú nyilas volt. A kaszások egyszerre feldobták a kaszát, majd a levegőben fordítottak rajta egyet, hogy megvillant, s a másikkal egyszerre már csapták is a fűbe. Virtuskodtak. A vastagabb vagy kissé ázott rendet forgatni kellett. Erre pihenésként került sor, s ebben a nők is részt vettek. A szénahordás ismét férfimunka volt, a lovas kocsi megrakása már igazi szakmunkának számított. A szénát az udvaron, a szérűskertben kazlakba rakták. A jó gazdaságban minden szálán ment. Aratásra el volt végezve az egyéb munka: a szőlő kapálva, a széna kazalban. Az árpaaratásra előkészítették a kötelek. A gyékényköteleket a piacon szerezték be: a bábolnaiak, egerlöveiek árusították, szekérre pakolva hozták a kövesdi piacra. Azt aztán a gazda megvizeztette használat előtt. De készült kötél zsúffból, legutoljára madzagba is kötötték. A gazdasági év legfontosabb mozzanata, 52 Uo. 1855. No. 17. nr. 70. Két feles juhászt említenek 1856-ban Valykó Györgyöt és Farkas Györgyöt. Uo. 1856. Nr. 208., 209. 53 Herkely K. i. m. 52. Leírja a fejősjuhászatot. 985