A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

E folyamatot a Fényes Elek leírásában olvasható tételek zárják. Kövesd oppidum 1786-ban negyedosztályú földekkel rendelkezik. 339 telkes paraszt, 70 házas zsellér, 9 hazátlan zsellér használatában van 178 3

Á telek, 357 Vi pm. belső telek, 6909 hold föld, 956 kaszás rét, 993 kapa szőlő, 1189 kilenced-mentes hold föld, 50-60 hold városi föld illetve rét. Évi adó összege: 4088 forint 43 krajczár. Mielőtt a mezőkövesdi parasztok határhasználati rendjét leírnánk, utalnunk kell a paraszti gazdálkodás másik jelentős ágára, az állattartásra.. A szakirodalomban a kutatók egyetértenek abban, hogy „Mezőkövesd lakosságának főfoglalkozását évszázadokon keresztül a nagyarányú állattenyésztés képezte, s ennek következtében kialakult települést és gazdálkodását Kóris Kálmán, Györffy István és mások tanulmányozták.

8 Az állattenyésztés a múlt század közepén már erősen csökkent s a lakosok egy része a határ szűkülése és a megélhetés nehéz volta miatt a községből elvándorolni kényszerül. Ekkortól több alkalommal felvetődik a legelő felosztásának kérdése, amit végül hosszas huzavona után 1884-ben valósítanak meg."

9 Az itt tárgyalt korban, a 18-19. században még széltében az extenzív állattartás dívott. E tartásmódnak kedvezett a fölös legelőterületek árendálhatósága. Színterei pedig az ún. külső legelők, Mezőkövesd esetében a viszonylag közeli, Tisza mentén bérelt közösségi és uradalmi puszták. A város tényleges határán pedig az ún. belső legelők terültek el, amelyen a közösen tartott állatcsoportok legeltek (hámos lovak, fejős tehéncsorda, sertéscsürhe, fejős juhnyáj stb.). Annyira jellemző lehetett a legeltető állattartás Mezőkövesden, hogy az e munkában részt vevő, ezt végző pásztorok viseletében, életmódjában sok hasonlóság mutatható ki. Ezzel magyarázták az 1911-ben feltárt sírleleteket, „...sok sírt felhánytak (akkor), gyerek voltam... Széles karimájú (kalapokat találtak a sírokban), 4-5 ujjnyi széles, mint a tótkalap, kis gombás a teteje, keskeny szalag rajta... Mondták az öregek, azért is volt az a széles kalap, mert minden ember pásztorkodott... este kimentek a legelőre mind".

10 A sok állat kívánta legelő területét a nyomásos földművelési rendszer ugar fordulójával is növelhették. Sőt, a szántott-vetett fordulókon is a műve lés kényszert (azonos növény termesztése, azonos módon és többé-kevésbé azonos időszakban) alkalmazva, e célt kívánta elérni a gazdaközösség, pontosabban a település tanácsa (a polgári átalakulásig a magisztrátus). A mezőváros lakóinak természetes joga volt az önigazgatás (ez a merev, igen kötött feudális termelési és joggyakorlatban) nagyfokú szabad gyakorlatot biztosított a paraszti üzemeknek. A mezőváros vezető testülete irányította a termelést, beleszólt az egyén ettől eltérni szándékozó gyakorlatába. Irányította a legeltetés rendjét, gondoskodott a megfelelő apaállat-utánpótlásról, az alkalmas és megbízható pásztorokról.

11 A pusztákra legeltetés céljából hajtott állatoknak szerződésben biztosította a pusztabérletet, majd kezességét vállalt az egyén gazdasági vállalkozásáért. Miután a mezőváros magisztrátusában a tehetősebb, jól (célszerűen és eredményesen) gazdálkodó parasztok voltak túlsúlyban, éppen ezért döntésükkel a réteg (a telkes gazdák) érdekeit szolgálták. Az állattartás szolgálatának rendelték alá a település szerkezetét, így funkcionálhatott célszerűen a két beltelkes, ólaskertes települési rend Mezőkö8 Kóris Kálmán: Matyó tüzelök és szénatartók. Néprajzi Értesítő IV. 247-263.. 9 Dala József: Matyóföld 44. 1941. 10 Fél Edit-Hofer Tamás: Vázlat a matyókról. Bp. 1979. 7. 11 A mezővárosok kiváltságai között szerepelt az önigazgatás, éspedig ez befelé a munkátlan, dologkerülő egyénekkel szembeni érdekérvényesítés (szabályozás, fegyelmezés, büntetés), kívülre a közösség érdekét védelmezték. A városlakók úgy juthattak a kiváltságaikból fakadó bármilyen haszonvételhez, ha az önigazgatás (tanács, a hitesek testülete), és más társulatok pontosan és időben végezték feladataikat. Eközben érvényesült a rátermettség, szakismeret, nőtt a parasztgazda, jól és eredményesen gazdálkodó család tekintélye. 965