A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

GODA Gertrúd: A hatalom és a művészet – a Miskolci Egyetem köztéri alkotásai

6. kép. Kondenzvízszivattyús csigaház (ipari térplasztika) (fotó: szerző) Vilt ugyanúgy nem számított a sokat foglalkoztatott, hivatalos szobrászok közé, mint látni fogjuk Varga Miklós sem. Kevés köztéri alkotásra kaptak lehetőséget. Inkább a művészetet feltételező mesterség tisztelete a jellemzőjük. Varga Miskolcon felállított Emberpár (1976) című alkotása kitűnő példája a helyben lévő nehézipari gyárak (egykori DIGÉP, LKM) és a művészi alkotótevékenység sikeres együttműködésének, amit Vilt maga is folytatott a Székesfehérvári Könnyűfémműben, vagy szobrunk esetében a Lőrinci Hengerműben. A hazai művészet, az 1950-es évektől kezdve egészen a közelmúltig - a típusteremtést tartotta egyik legfontosabb feladatának. Ez természetesen azt jelentette, hogy háttérbe szorult a portréművészet. Az alkotók saját programjuk szerint szinte nem is portretíroztak, viszont megmaradt az igény, hogy a tudományos kutatóhely nagy egyéniségeit megtisztelje egy megfestett arcképben, egy megmintázott plasztikában. A jellem arcképben való megragadását a szobrászok szinte folyamatosan gyakorolták bizonyára azért, mert a kevés felkérés elsősorban nekik kedvezett, s mint látjuk az egyetem parkjában az 1960-as években elkezdődött egy szoborsétány kialakítása. A valósághoz képest 5/4-es méretű mészkőszobrok alkotóit tekintve különbözők (Schaár Erzsébet, Vígh Tamás, ifj. Szabó István Varga Miklós) mégis az egységes megjelenés karaktervesztéshez vezetett. Már-már mondhatjuk: térplasztikává degradálódtak a portrék, és a vegetáció is csaknem teljesen észrevehetetlenné teszi a A/l-es épület közelében lévő alkotásokat. S ez nem elsősorban a feledés eredménye, sokkalta inkább korunk emberének a természethez való viszonyában történő változás kifejeződése. (A parkművészek napjainkban a fenntartási költségek figyelembevétele okán is az erdős-ligetes, angolkert felfogást helyezik előtérbe.) Miskolcon az 1950-es évek második felétől országos szinten is kiemelkedő, élénk képzőművészeti élet folyt, de az Egyetemvárosban elhelyezésre került műalkotásokon még mindez nem érződött. A fővároshoz kötődő művészek kapták a lehetőségeket, s csak 895