A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
CSÍKI Tamás: A miskolci izraelita kis- és középpolgárság a két világháború közötti időszakban
iparosok és kereskedők (a piaci árusokat, a házalókat is beleértve) árusként vagy viszonteladóként sem jelenhettek meg a vásárokon és a piacokon, valamint elkezdődött a csarnoki árusok fülkebérletének felmondása is (a legjobb helyek voltak az izraeliták birtokában). 70 E rendelkezések elsősorban a kispolgárságot sújtották, s pontos betartásukról (annak ellenőrzésével, hogy az izraelita kereskedők az árusításkor nem lépik-e túl az engedélyezett mértéket), illetve a strómanok elleni szigorú fellépésről az átalakított törvényhatóság, valamint az egyre jobboldalibbá váló városi bíróság igyekezett gondoskodni. E korlátozásokkal párhuzamosan növekedett a keresztény polgárságot összefogni és erősíteni kívánó miskolci szervezetek száma. Legfontosabb az 1930-as évek végén létrejövő Baross Szövetség volt, amely elsősorban a kisiparosokat és a kiskereskedőket akarta szervezni, a különböző áruk elosztásának irányítására önálló szövetkezetet kívánt létrehozni, s igényt tartott az önállósítási alapból kölcsönt kérők elbírálására is (amit eddig többnyire a kamara végzett). 71 1938-ban alakult meg a Keresztény Áruház Szövetkezet, üzletkörét azokra az árucikkekre összpontosítva, amelyeket korábban az izraelita kereskedők uraltak. 72 A gazdasági szférán kívül szintén számos intézkedés született a zsidóság ellen. A '30-as évek végén, a magánalkalmazottak visszaszorítására alapították meg a Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetségének miskolci csoportját, vagy tiltották be pl. még az I. világháború előtt alakult, s a „hithű" zsidóság összefogását célzó Miskolci Ortodox Zsidókört. 7 A gazdasági és a politikai diszkriminációk - csupán vázlatosan számba vett - sorozata az izraelita kis- és középpolgárság anyagi-egzisztenciális lehetőségeit a végsőkig szűkítette: a szentegylet már 1939-ben ijesztőnek tartotta az elszegényedő, nyomorgó és egyre inkább nélkülöző zsidók számának gyors növekedését, amin szociális kiadásainak emelésével sem tudott segíteni. 74 (Ilyen körülmények között az izraelita polgárság természetesen nem válhatott a háborús konjunktúra haszonélvezőjévé, helyzete, illetve lehetőségei nem javultak, miként általában a helyi kiskereskedelem és a kisipar sem tudott a háborús gazdaságból profitálni.) A német megszállás után fordult tragédiába a miskolci zsidóság sorsa. Az országos rendeleteket: az izraeliták vagyonának bejelentési kötelezettségét és zár alá vételét, üzleteik és műhelyeik bezáratását, illetve keresztény kézbejuttatását, a pénzintézetek, az ipari és a kereskedelmi vállalatok „zsidótlanítását" e településen is végrehajtották 75 , majd 1944. június 1 l-e és 16-a között - Ferenczy László csendőr alezredes jelentése szerint, aki magyar részről az egész akciósorozatot irányította -28 104 főt deportáltak a városból, ami messze felülmúlta a helyi zsidóság összlétszámát. 76 Az elhurcolt miskolci izraeliták között ezren felül volt a kereskedők száma (az ügynökökkel, a házalókkal együtt ez a város valamennyi kereskedőjének még mindig kb. 42%-a: 1943-ban ugyanis 2403 kereskedőt írtak össze); s csak néhány kisipari szakmát említve: több mint 100 szabó, kb. 160 varrónő, mintegy félszáz cipész, illetve pék, ugyanennyi vendéglős és kocsmáros el70 Idézi pl.: Magyar Élet 1940. október 11. 71 Magyar Élet 1940. augusztus 11. 72 Magyar Élet 1939. július 2. 73 Uo 74 A miskolci Chevra Kadisa zárszámadása az 1939. évről. Miskolc 1940. HTD 53.3623.1. 75 Magyarország története 1918-19., 1919-45. Főszerk.: Ránki György Bp. 1988. 4 1160. 76 Miskolc a felvidéki zsidóság összegyűjtésének egyik fő központja volt. (Az izraeliták koncentrálása és gettóba zárása 1944. júniusának elején zajlott, mivel a város a VII. csendőrkerület centrumaként csak a harmadik műveleti zónába tartozott.) Randolph L. Braham: A magyar Holocaust I—II. k. Bp. 1988. II. k. 21. 872