A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSÍKI Tamás: A miskolci izraelita kis- és középpolgárság a két világháború közötti időszakban

doripari engedélyek képesítéshez kötését, illetve javítási munkálatokra korlátozását, valamint a kisipar számára könnyebb és előnyösebb feltételekkel való hitelnyújtást.

43 Elsősorban az izraelita iparosok számára volt kedvező, hogy a kereskedők iparigazolványuk alapján a legkülönbözőbb munkákra megrendeléseket vehettek át, s továbbíthatták azokat az iparosok felé. Feltételezhetjük ugyanis, hogy az izraelita kereskedők a saját felekezetbelieket részesítették előnyben, akik ezáltal folyamatos munkalehetőséghez jutottak, vagy mentesültek pl. a gyűjtőhelyek fenntartása alól is.

44 (Ezek a könnyítések stabilitásuk megőrzését segítették elő, ugyanakkor a miskolci iparosság anyagi differenciálódását gyorsították.)

45 Az 1920-as években a kamara több olyan intézkedést is hozott, amelyek részben a változó gazdasági feltételekhez igazodva, a kereskedők érdekeit szolgálták. Küzdött minden szabadkereskedelmet bénító vagy korlátozó intézmény (áruvizsgáló bizottság, faértékesítő hivatal stb.) felállítása ellen; tiltakozott az egyre nagyobb és veszélyesebb konkurenciát okozó fogyasztási szövetkezetek, illetve állami anyagbeszerzési központok egyenlőtlen versenye miatt; mivel határkamarává vált, exportirodát állított fel; állandó jellegű árumintavásárt szervezett a kereskedelmi forgalom emelése és a beszerzés olcsóbbá tétele érdekében; és elsősorban a kiskereskedelmet támogató hitelakciók bővítését szorgalmazta.

46 Mindez (a nagykereskedők mellett) a szilárd egzisztenciájú közép- és kiskereskedők érdekeit szolgálta, miként az is, hogy korlátozni kívánta az engedélyezett vásárok számát, mivel ezeken növekedett az állandó üzlettel, illetve műhellyel nem rendelkező, jogtalanul árusítók száma; sőt a világháború után elszegényedő, stabilitását vesztő kiskereskedők ellen egy önálló testületet is felállított, amely a „tisztességes verseny és az üzleti erkölcs" védelmét tűzte célul. Az említettek mellett a kereskedelmi és iparkamara az 1920-as évek adópolitikáját sérelmezte a leghangsúlyozottabban, amely szerinte különösen hátrányos az iparosok és a kereskedők számára. Ezért folyamatosan szorgalmazta a III. osztály kereseti adójának, valamint a kisebb üzletkörrel és alacsonyabb jövedelmekkel rendelkező vállalkozások forgalmi adójának csökkentését; tiltakozott a kereskedelmet szűkítő fényűzési adó vagy a szintén a kereskedőket és az iparosokat sújtó városi pótadók, illetve a különböző adópótlékok növelése ellen

48

; valamint kifogásolta a cégek üzleti forgalmának sokszor önkényes, az adóbevallásokat figyelmen kívül hagyó megállapítását, s a hatóságok állandó ellenőrzéseit is. A kamara tehát a vállalkozók számára igazságosabb, ugyanakkor progresszívebb, az adóalanyok többszörös megterhelését kizáró adóztatást kívánt, ami elsősorban a közép- és kisegzisztenciák stabilitásának megőrzését célozta. Mindez bizonyíthatta, hogy az 1920-as években a kamara alkalmas maradt a nagypolgárság mellett a középrétegek, valamint a stabil kispolgárság, köztük a zsidóság hatékony érdekképviseletére (vezetésében e felekezet megtartotta pozícióit), s nagyobb hangsúlyt fordított a különböző részérdekek vagy ellentétek feloldására, a nagy-, közép- és kispolgárság, illetve a kereskedők és az iparosok igényeinek együttes érvényesítésére. 43 A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara Jegyzőkönyvei (a továbbiakban: KUegy.). 1924., 1925. (Bm Lt. IX. 201. A Kereskedelmi és Iparkamara iratai.) 44 Az 1922. évi XII. te. 47. §-a rendelkezett a kereskedők ezen jogáról. KUegy. 1928. (Uo) 45 Igaz, mindez magában hordozta a közvetítő kereskedelem és a kisipar közötti konfliktus lehetőségét, mivel az előnyösebb helyzetben lévő kereskedők ily módon maguk szabhatták meg és irányították, a kisiparosok közötti konkurenciát kihasználva számukra kedvező feltételekkel, a közvetített munka ellenértékét. 46 KUegy. 1922., 1925., 1926., 1927. (Uo) 47 KUegy. 1927., 1928. (Uo) 48 A III. osztályba a gyárosok, az iparosok (a segéd nélkül dolgozók kivételével), a bankárok és a kereskedők (a házalókat kivéve) tartoztak. Pl. KUegy. 1920., 1921., 1925. 867