A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
CSÍKI Tamás: A miskolci izraelita kis- és középpolgárság a két világháború közötti időszakban
csökkent (15,6, illetve 48,5%-ra), addig a '20-as években fordulat következett be: az önállók részesedése 28,7%-ra süllyedt, a tisztviselőké 18,9, az egyéb segédeké 52,5%-ra emelkedett. 24 A következő évtizedben a világgazdasági válság hatására e tendenciák megszakadtak. Nőtt az üzlettel nem rendelkezők aránya, ismét az élelmiszerkereskedők, valamint a mezőgazdasági árukkal és nyersanyagokkal foglalkozók számának emelkedése került előtérbe, ami a korszerűtlen, kevésbé differenciált kiskereskedések szaporodását eredményezte: 1941-ig az önállók aránya 16%-kal növekedett (44,8%-ra, 1692 fő), míg a tisztviselőké 13,1%-ra (494 fő), az egyéb alkalmazottaké 42,1%-ra (1588 fő) süllyedt. 25 Nézzük, mi jellemezte az izraelita kis- és középpolgárságot a világháború utáni évtizedekben. Az iparban elsősorban azok az ágazatok maradtak kisipari jellegűek (az élelmezési, a ruházati és a vendéglátóipar), amelyekben a legmagasabb volt a zsidóság aránya (a legtöbb izraelitát foglalkoztatták), ezáltal ezek az iparosok az 1920-as években megőrizték stabilitásukat, a gazdasági struktúrában megszerzett pozícióikat: 26 a dualizmus évtizedeiben megfelelő alapokkal: folyamatos munkalehetőséggel és szilárd egzisztenciával rendelkezők, akik a világháború után az egyes iparágak, valamint a fogyasztás fellendülését vagy a gyári fejlődés ellentmondásait kihasználhatták, ezzel - ha szűk keretek között is -, de termelésüket növelhették és korszerűsíthették. (Mellettük alacsony azok száma: már a dualizmus korában hanyatló iparágakban dolgozók, valamint a háború után betelepedők s a konjunktúrához újonnan csatlakozni próbálók, akik az 1920-as években jutottak csődbe.) 27 Mindezt az izraelita hitközség adófizető tagjainak foglalkozási megoszlása is jelzi, amiből az iparosság összetételére következtethetünk. (Az 1920-as évek első felében már több mint 3000-en fizettek adót, ami kb. kétszer több, mint a világháborút megelőzően. 28 ) Az adózók között a szabók (91 fő), valamint a cipészek és cipőfelsőrész-készítők (80 fő) száma a legmagasabb 29 , tehát a már „hagyományos" foglalkozásaikban megmaradt a zsidóság fölénye, miközben ezek a szakmák a világháború után tovább korszerűsödhettek: javító-szolgáltató funkciójuk is növekedett, emellett minőségi munkájuk és olcsó termelésük révén versenyképességüket megőrizve egyre több árut állítottak elő, amit a piacbővülés tett lehetővé. (Láttuk, a Miskolcon alakuló cipőgyár nem volt hosszú életű, vagy az 1920-as évek végén a textilgyárnak csökkentenie kellett kapacitását, ugyanakkor az önálló iparosok számára megmaradt a kereskedőcégeknek való bedolgozás le24 Uo 25 Uo 26 Figyelembe kell vennünk azt az ellentmondást, hogy az a pozíció, amit a kisipar országos viszonylatban a gazdasági struktúrában: pl. az ipari termelésben való részesedését illetően betöltött, a két világháború között nem változott, ugyanakkor a kisipar színvonala: a segédszámot, a jövedelmeket vagy akár az iparosság életmódját tekintve igen szerény volt, s a '20-as és a '30-as években is alig módosult. A kérdésről általánosan: Berend T. Iván-Ránki György; A kisipar szerepe a magyar kapitalista fejlődésben. In: Uők: Gazdaság és társadalom. Bp. 1974. 176-219. 27 A dualizmus kori előzményekre, az izraelita iparosság foglalkozási sajátosságaira is: Csíki Tamás: A miskolci zsidó kis- és középpolgárság az I. világháborút megelőző évtizedekben. A HOM Évk. XXXIIIXXXIV. (Szerk.: Veres László-Viga Gyula) Miskolc 1996. különösen: 410-412. 28 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár (a továbbiakban: Bm Lt.) IV. 1925/B Egyesületi iratok 31. A miskolci Ortodox Izraelita Hitközség iratai. Az említett stabilitást támasztja alá, hogy az izraelita ipartársulat, amelynek vagyoni helyzete a háború alatt megrendült, a '20-as évek elején gyorsan talpra állt, adósságait rendezte (ebben szerepe volt a folytatódó bálrendezéseknek). 29 Uo 861
