A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

TARCAI Béla: A miskolci Kir. Kat. Fráter György Gimnázium fénykora (Tiszteletadás Vucskits Jenő szellemének és emlékének)

A gyermeki lélek fejlődési folyamata felgyorsult. Ma már a gyermek is mozizik, rádiózik, autózik, strandol, tehát a felnőttek világát éli, s így egykettőre kifordul „a gyermekség legbájosabb világából". A demokratizálódás a feltörő rétegek gyermekeit tömegesen sodorja a gimnáziumok felé, abban a hiedelemben, hogy csak ezek adhatnak befejezett műveltséget, csak ez teszi a fiatalokat szalonképessé, pedig nagy szükség lenne becsületesen képzett kereskedőkre, mezőgazdákra és más szakmabeliekre is. Felgyorsult a gimnáziumok fejlődése is. A régi schola grammatica egyszerre lett irodalmi, szellemtörténeti, természettudományos és matematikai kultúrvállalkozás, és ezzel hihetetlenül megnőtt a tanulók igénybevétele. A konfliktusok ott kezdődnek, hogy sem a neveléstudomány, sem a család nem méri fel a gyermek teherbíró képességét, nem vet számot a fizikai és pszichikai állapottal, figyelmen kívül hagyja az igénybevétel növekedésével egy időben fellépő serdülőkori problémákat, a családi körülményeket és egyéb hátrányokat. Ha az iskola vagy a család által remélt eredmények elmaradnak, jön a büntetés, a pálca és végül az összeomlás. A tragédiák végső okait itt kell keresni, és ebben egyforma a család és az iskola felelőssége. Vucskits Jenő nevelő-vezetői programjában fontos helyet kapott a szülő-tanár-diák személyes és az iskola-család intézményes kapcsolata. Minthogy ebben a rendszerben döntő fontosságú a szülők értelmes befolyásolása, első intézkedései között kellett szerepeljen a szülői értekezletek rendjének kialakítása. Kezdetben ezekre a megbeszélésekre valamennyi szülő hivatalos volt, de a tapasztalat hamar bebizonyította, nehézkes dolog 6-700 szülővel egy időben és egy helyen szót érteni. Ezért fokozatosan decentralizálta a szülői értekezleteket. Először úgy, hogy külön hívta össze a miskolci és külön a diósgyőr-vasgyári szülőket. Végül, amikor már biztos volt abban, hogy céljait és módszerét tanártársai is elfogadták, az osztályfőnökök feladatává tette a szülői értekezletek megtartását. A szülő-tanár nevelési együttműködését más formákban is szorgalmazta. A tanárok kötelességévé tette, hogy konzultáljanak a szülőkkel, a szülőket pedig buzdította, hogy keressék a kapcsolatot az iskolával. 1936-tól vezette be a kapcsolattartás új formáját, az Ellenőrző Könyvet. Foglalkozott a tanárok továbbképzésével is. A rendszeres tanári konferenciákon az iskola életében előfordult események, a konkrét helyzetek és általános következtetések mellett elméleti kérdéseket is megvitattak. Tanártársait ösztönözte a kutatásra és dolgozataiknak is helyet adott az Értesítőkben. így került sor pl. Komán Andor beszámolójára az amerikai High Scool iskolarendszerről; Harsányi Sándor a pályaválasztás problémáiról, Országh József a szülői elfogultságról értekezett. A tanári tájékozottság fejlesztése érdekében bővítette a tanári könyvtár állományát. Személyes és közvetlen részvétele az iskola életében a tapasztalatok szerzésének és átadásának bő forrása volt. Gyakran látogatta az előadásokat és sokszor egy-egy közbevetett kérdés kapcsán, észrevétlenül átvette az óra levezetését. A diákokkal való kapcsolattartást egyrészt az igazgatói tekintély feltétlen érvényesítése, másrészt a közvetlen emberiesség jellemezte. Meghonosította az allokúciók (beszélgetések) rendszerét. Ennek egyik változatát a szómban délutánonkénti, önkéntes, csoportos beszélgetés jelentette, amikoris bárki, bármilyen kérdéssel előhozakodhatott. A másik forma a fegyelmezés eszköze volt. Ha a diák valamilyen fegyelemsértést követett el - leginkább késések fordultak elő - számíthatott arra, hogy Bozsó bácsi, az altisztek doyenje megjelenik az osztályban, felteszi a csiptetőjét és kihirdeti: „X. Y. 1 órakor az igazgató úrhoz!" Meggyőződésem, hogy ezek az allokúciók minden diák számára egész életre szóló emlékek maradtak. A beszélgetés minden alkalommal azonos rend szerint, de eseten833