A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)
A szelektív és akkumuláló igyekezet egyaránt tetten érhető. A két tendencia együttes erővel hat, mint ahogyan ezt tapasztalhatni a népművészet valamennyi ágában. 1 Formák és minták A korábban össztársadalmi igényeket kiszolgáló, majd a paraszti kívánalmak szerint alakuló fazekasművészet forrása - a piaci követelményekhez igazodni akarván - a középkori Itáliában fakadt fel, majd retardáló folyamatot eredményezett, miközben elterjedt kontinensünkön. Kezdetben még összekötötte a cserépáru használata a városi műhelyeket, illetve a piacon át a városban élő különféle foglalkozású és szociális helyzetű embereket, továbbá a vidéken élőket, azokat, akik a majorokban, illetve a tanyákon laknak. Annak előtte még szinte senkinek sem volt igénye díszedényekre. Minthogy az edényekben főztek, a fazekasoknak meg kellett találniok a legjobb nyersanyagot, a legcélszerűbb formát és azt a technológiát, amelynek segítségével tartós használatú portékát készíthettek. Igyekezetük - a minőséget illetően - mérsékelt sikerrel végződött, az edények fala vastag és könnyen tört. Az ekkor alkalmazott díszítések jobbára geometrikus minták és alkalmazkodnak az edények alakjához. Amikor azonban lakásdísznek, az ünnepi étkezéseken használható kerámiát állítottak elő a mesteremberek, a célszerűség követelményei már háttérbe szorultak, miközben javult az ipar technológiai színvonala. Mindamellett a tetszetősség, az edények dekorativitása legalább olyan fontos szerepet játszott, mint eddig a célszerűség. A mintakincs megváltozott. Stilizált növényi ornamentikával díszítettek. Az arab világból kölcsönözték ötleteiket. A perzsa mintakincs utat talált a középkori Ibériába, Itáliába és Dél-Franciaországba. A találékonyság itt módosította a dekoratív rendszert. A minták és kompozícióik a helyi ízléshez igazodtak. A renaissance legalább olyan mértékben kölcsönözte modelljeit az antikvitásból itt maradt műemlékekből, mint a közel-keleti luxusárukból. A renaissance ornamentika elborította a reprezentatív építmények faragványait, a bútorokat, a táblaképek kereteit, az edények felületét és az ünnepi öltözékek textúrájának felületét. Az arisztokrata, a polgár és a vidéki paraszt - a maga módján - ugyanazokra a díszítményekre tartott igényt. A piac ízlése meglehetősen egységes volt. Egyáltalában nem állítható, hogy a 13-16. századi Itáliában a környezeti kultúra csak egy vékony, a felső társadalmi réteg ízlését elégítette ki, sokkal inkább az mondható el a szóban forgó állapotokról, hogy a közízlés kifejezte a társadalom valamennyi rétegének igényét. A mesterséges világ díszítésének igyekezete talán ebben a korszakban és az edényeken érte el azt, hogy mindenki számára megszépítse teremtett környezetünket. Nemcsak a mediterrán világban! A folyamat kitört Itáliából, a cserépáru nemsokára átjutott az Alpokon és újabb impulzusokkal töltötte fel a kontinentális fazekasipart. Mind délen, mind a kontinens urbanizált téréin a középkorban és azt követően a fazekasok számot vethetnek valamennyi foglalkozási csoport vásárlóerejével. Északnyugat-Európában azonban a díszítőkedv szinte elhalt, az iparosok csak arra törekedtek, hogy a forma és az anyagminőség terén kielégítsék a vásárlói követelményeket. Nincs szekularizáció. Használati edényekre és díszkerámiára egyaránt igényt tartanak valamennyi társadalmi réteghez tartozó háztartásban. A 14-15. században azonban minták tűnnek fel. Egyre többen 1 Adrián, 1951., Beckmann, 1975., Bedal, 1970., Bedal, 1993 2 ., Benker, 1987., Borremans-Wargininaire, 1966., Chapelot-Fossier, 1980., Comba, 1980: 9-200., Donát, 1980., Endres, 1982: 47-70., Everleigh, 1986., Forbes, 1964-1972/ I-IX., Gaimster-Redknap, 1992., Hayes, 1972., Hodges, 1971., Hübener, 1969., Janssen-Follmann, 1972., Kaiser, 1980., Kerkhoff-Hader, 1982: 163-96., Kresz, 1991: 524-600., McCarthy-Bwaks, 1988., Moszynski, 1967 2 /I: 355-72., Müller-Karpe, 1966-1980/I-Iv., Reed, 1990., Reinfuss, 1960: 329-49., Rieth, 1960., Rybakow, 1959/1: 67-178., Steensberg, 1960., Tauber, 1980., Wahlöö, 1976. 710
