A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
KOVÁTS Dániel: Zempléni Kazinczy-ünnepek 1859-ben
Az Akadémia is megmozdult e felhívások után egy évvel; az 1858. november 22én megtartott ülésen elfogadták Toldy Ferenc titkár indítványát, hogy „Kazinczy Ferencnek, mint az új magyar irodalom megállapitójának évszázados születési emlékünnepét, az akadémia önmagához illő dísszel ülje meg". 15 Vidéken is megkezdték az előkészületeket. A tervek túlmutattak egyetlen ünnepélyes aktus megszervezésén, hiszen - többek között - a széphalmi Kazinczy-birtok és ház megmentését, az utódok anyagi támogatását is elhatározták. Ezzel függött össze, hogy Toldy 1859 áprilisában Erdélyi Jánostól kért felvilágosítást a széphalmi viszonyok felől, mert: „Egy eszme van szőnyegen, melynek megpendítésére, sőt létesítésére e felelet múlhatatlanul szükséges." 16 Arra kíváncsi, hogy kinek a kezén van Széphalom, mennyi tartozás terheli, mibe kerülne a lakóház rendbetétele. Erdélyi válaszát bőven idézem, hiszen fontos dokumentuma a Kazinczy-birtok sorsának. Ezt írja az akadémia titkárának április 14-én: „Folyó april 13-án megfutottam Széphalmot, s találkoztam személyesen Kazinczy Bálintnéval és később Ujhelyben ügyvédével, Képes Ferenc úrral is. - Feleleteim a feladott kérdésekre, ha egyik felet hallgatom, tiszták; de én oly embert is szólítottam meg, a ki a támadó részt képviseli, s benne vagyok a hínárban. - Annyi bizonyos, hogy a birtok fele veszélyben van, mert felét Kazinczy Antonin váltotta magához, kifizetvén az adósság egy részét, ki már ott is lakik Széphalmon és persze küzdve bajjal és asszonnyal, kit Bálint tett semmivé három gyerekével együtt. - Bővebb értesítésül fog itt szolgálni egy ide mellékelt irat, mely szerint Bálint átadta mindenét nejének. Ezen irat erdetiét láttam; ez telekkönyvbe is igy ment. Ott megvannak a vagyonon fekvő terhek, melyek közül legveszélyesebb a 2000 pft, Nyomárkai József követelése, mert a 3300 pftot Antonin fizette ki, s e jogon van a félbirtokban, a collegium pedig nem fogja sürgetni, ha a teher nem szaporodik. - A széphalmi jószág egész állománya pedig ilyen formán van: 124 hold szántóföld, 55 hold rét, 72 hold ligetes (azaz kipusztított) erdő és egy közös, osztatlan erdőből, legalább 200 hold, a miről azt mondják, hogy maga képes minden adósságot fedezni. A belsőség öt hold. A ház kijavítására kívántatnék legalább 3000 pft, de ugy hogy még csak a nagyja volna kijavítva, t. i. tető és falak, közfalak, s még igen sok maradna apró tatarozásokra való, mi legalább is fölmenne még egy ezer ezüst frtra. - A collegiumi tartozás után adós Bálint két évi kamattal is, f. é. május elsejéig; ekkor kezdődik a harmadik év. A széphalmi jószág, mely egyébiránt mint praedium Alsóregmeczhez tartozik telekkönyvileg, még együtt van. Volt még az öreg urnák egy Rudabányácska nevű jószága: ez úszik, ez menthetetlen a betáblázások miatt. - Képes F. ügyvéd végeredményben engem ezzel bocsátott el és biztosított is, hogy 2400 pfttal a birtok Bálintné részire megmenthető. - Ha kdnek ügyvédi felvilágosításra volna szüksége, Képes Ferencz mindenről értesít. Ő az asszonynak nem ügyvéde, hanem legjobb emberbarátja is." 17 Kazinczy gyermekei közül, ismereteim szerint, Emil maradt Széphalmon (noha nem apja házában; ott halt meg 1890-ben). 18 Eugénia Budapesten (1902), Thália Szabolcsban (1866), Antal Göncruszkán (1885), Iphigenia Sátoraljaújhelyben (1890), Bálint Homonnán hunyt el (1883). 19 Apjuk születésének centenáriumát valamennyien megélték. A legrosszabb anyagi helyzetben - mint az a fentiekből is kitűnik - Bálint családja lehetett. Már 1842-ben - édesanyjuk halála után egy peres ügy kapcsán - szegénységi 15 Toldy Ferenc 1858. - Vö. Zemplén, 1886. nov. 28. 16 Erdélyi János 1962. 223. 17 Erdélyi János 1962. 226-227. 18 Vö. Fővárosi Lapok, 1890. 81.; Szinnyei József 1261. hasáb. 19 Vö. Kazinczy Béla 106-108. 660