A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

SPÓNER Péter: A miskolci csizmadiacéh története a megalakulástól a céh felszámolásáig (1667-1872)

A CÉH VAGYONI HELYZETE A csizmadiacéh vagyoni helyzetére nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Az biztos, hogy a 17. század végén még a szegényebb céhek közé tartozott. 1695-ben

42 a vármegye havonként fizetendő adót vetett ki, mely a mesterembereket négy kategóriára osztotta: - mészáros, varga, takács 60 dénár - lakatos, kovács 40 dénár - ács, esztergályos, asztalos 30 dénár - csizmadia, szűcs, szabó, borbély 21 dénár Eszerint a csizmadiák a legutolsó kategóriába kerültek.

43 Egy 1703-as vagyonösszeírásban a város leggazdagabb emberei között mindössze két csizmadiát - Csizmadia Zachariást, Csizmadia Istvánt - találunk.

44 A céh tagjainak gyors emelkedése, a kereslet gyors növekedése együtt járt a céh gazdasági erejének megnövekedésével is, amit bizonyít, hogy a céh a 19. század elején saját épületegyüttest vásárolhatott, amely magában foglalta a céh árulószínét is.

45 A 18. században a csizmadiák a Sötétkapu feletti árulószínben értékesítették a termékeiket. Ez volt a piacot körülvevő árulószínek közül a legjelentősebb, azonban a helységet a csizmadiáknak meg kellett osztaniuk a vargákkal. A vargák árultak a piac felé néző szakaszon, míg a csizmadiák a főutca felé néző részen. A korabeli árulószínek nem voltak állandó jellegű áruértékesítő helyek, nem beszélhetünk folyamatos működésről. A céhek csak a vásárok alkalmával használták őket. Mivel a csizmadiatermékek értékesítése vásárokhoz volt kötve, ezért a céh a szomszédos vásártartó helyeken is rendelkezett árulószínnel. Az árulószínek, mikor nem voltak vásárok, más funkciókat is betöltöttek. A csizmadiák árulószínében így időlegesen színészek kaptak helyet, mivel a városban más megfelelő épület nem állt rendelkezésre. Azonban ez a közös használat egyik félnek sem felelt meg igazán. A vargák a 18. század második felében többször fordulnak panaszaikkal a Magyar Kir. Kamarához. A csizmadiaszín említése többször előfordul a vargacéh irataiban, abban az összefüggésben, hogy nekik szükségük lenne a csizmadiák által használt területre saját árulóterületük megnagyobbítása érdekében. A csizmadiák árulószínnel kapcsolatos problémája 1815-ben vetődik fel újra. Ebben az évben a pesti színjátszó társaság a fővárosból, addig amíg az „illendő új Theatrum felkészülhet"

46 Miskolcra költözött. Eleinte a Korona vendéglő udvarán játszottak, de az a helyiség alkalmatlan volt az igények kielégítésére. így kerültek a megfelelőbb árulószínbe, bár Déryné naplójából nem éppen kedvező képet kapunk a helyiségről: „A sötét városi kapu alatt volt egy nagy ronda külsejű épület, nagy üres vakolatlan ablakokkal, csak a csupasz vörös téglákkal környezett ablak környülötte vigyorgott kellemetlenül az emberre. A tető csak egy sor vékony zsindellyel volt befedve s a hó kénye-kedve esett le a csupasz karomra."

41 42 Borovszky S., 1909. 124. 43 Az összeírás érdekessége, hogy ekkor még a szintén lábbelikészítő vargák még a legmagasabb adósávba voltak besorolva. 44 Rémiás T., 1994. 84.; A céhtagság 18. századi vagyoni helyzetének feltárása még további kutatásokat igényel. 45 A csizmadia árulószínek részletes történetét Dobrossy István: Gazdaság- és társadalomtörténeti adatok a miskolci céhek árulószíneinek történetéhez c. tanulmányában dolgozta fel. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV. 1976. 113-149. 46 Leszih A., 1923. 142. 47 Leszih A., 1923. 143. 611