A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FRISNYÁK Sándor: Borsod vármegye földhasznosítása a 18-19. században

5. ábra. Borsod vármegye erdősültsége 1865-ben (%) A kiterjedt gyepterületekre, a legelőbőségre épül Borsod sík vidékeinek nagyarányú állattenyésztése.™ A dombsági és a hegyi településeken - a juhászatot kivéve - a parasztgazdaságok állattenyésztése túlnyomórészt az önellátást szolgálja. A pusztai legelőkön a 18. században és a 19. század első felében is az extenzív állattartás dominál, monokultúra-jelleggel. A külterjes állattenyésztés a folyóvízi ártereket és az ármentes térszínek gyepterületeit váltakozva hasznosítja (réti transzhumáció). Az állattartó falvak és mezővárosok a Borsodi-ártér természetes takarmánybázisának hasznosítása mellett a Közép-Tiszavidék bérelt pusztáin is legeltetik állataikat. A 18-19. században a BorsodiMezőség állattartó gazdaságai a Bükk hegységben is bérelnek nyári legelőket. A vármegye északi felében, a dombvidékek cseres-tölgyes erdőségeiben általános a sertések és a juhok makkoltatása. A 18-19. századi tartásmódok változatosak, többnyire megfelelnek az ökológiai és a gazdasági feltételeknek. Pl. Dél-Borsodban a belső legelőkön az ún. kezes, a külső legelőkön a félszilaj és szilaj tartásmód jellemző. Borsod állattenyésztésének legfontosabb ága a szarvasmarhatartás (4. ábra). 1851-től 1900-ig a szarvasmarhaállomány 32 555-ről 70 032-re növekszik. A lóállomány növekedése mérsékeltebb 16 Varga Gáborné (szerk.) i. m. 47-56. 592