A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

KALICZ Nándor: A késő rézkori Báden kultúra temetője Mezőcsát-Hörcsögösön és Tiszavasvári-Gyepároson

A KÉSŐ RÉZKORI BÁDEN KULTÚRA TEMETŐJE MEZŐCSÁT-HÖRCSÖGÖSÖN ÉS TISZAVASVÁRI-GYEPÁROSON KALICZ NÁNDOR In memóriám Patak Erzsébet A Hörcsögös lelőhely mintegy 4 km távolságban fekszik Mezőcsát városától délre, az Ároktőre vezető úttól nyugatra, azzal csaknem párhuzamosan (1. kép). A lelőhely az 1958-62-ben végzett ásatások révén vált ismertté, amelyeket Patek Erzsébet vezetett Kalicz Nándor közreműködésével. A számos régészeti korszakot érintő és sok szempontból is jelentős ásatás több fontos részlete került már közlésre az elmúlt évtizedek folyamán,

1 de az ásatások teljes eredménye még mindig nem vált közkinccsé. Úgy érezzük, hogy a lelőhelyen talált késő rézkori temető sírjai és körülményei az elmúlt évtizedek során sem vesztettek időszerűségükből, sőt, talán még fokozódtak is, ezért vállalkoztunk közzétételükre a Herman Ottó Múzeum jubileumára szerkesztett évkönyvben. A Herman Ottó Múzeum régészeként 1958 nyarán végeztem terepbejárást a Hörcsögös nevű dombhát környékén. Akkor került sor az amatőr régészek által megismert és a mélyebb szántás által kissé megbolygatott lelőhely felkeresésére. Kiss Károly mezőcsáti lakos gyűjteményében olyan kora vaskori (preszkíta) és fiatalabb bronzkori (halomsíros kultúra) leleteket őrzött erről a lelőhelyről, amelyek már akkor is a régészeti érdeklődés előterében álltak, de a Felső-Tisza vidékén nem rendelkeztünk megfelelő hiteles leletekkel ezekből a korokból. Kiss Károly szerint, az általa gyűjtött leletek sírokból származtak. Ezek miatt határozta el Patek Erzsébet, hogy az 1958-ban éppen megalakult MTA Régészeti Kutatócsoport legelső ásatásai között még abban az évben sort kerít a Hörcsögös megvizsgálására. Az ásatásra 1958 októberében került sor. Az első próbaásatások kitűnő eredményei miatt a kutatásokat folytatni kellett, amelyek 1962-ig 5 éven keresztül tartottak és számos régészeti korszak jelentős emlékeit hozták a felszínre. A lelőhely északi része hosszan elnyúló, É-D irányú magas homokhát, amelynek felszíne dél felé haladva fokozatosan kötött, agyagos humuszos talajba megy át, majd hirtelen erőteljesen 2-3 m-rel alacsonyabbá válik (2. kép). Az említett homokháton, elsősorban a gerincen folytattuk a kiterjedt ásatásokat, melyek eredménye 97 számozott sír feltárása lett. Ez a szám valójában néhány temetkezéssel többet jelent, mivel több esetben az eltérő korú és közel fekvő síroknak közös sírfoltjuk jelentkezett, ami miatt ugyanazt a sírszámot kapta mind a két sír. A középső (1) és késő rézkori (2), késő bronzkori (5) és korai szarmatakori (3), összesen 11 sír temetkezéseit nem számítva, az összes többi sír a fiatalabb bronzkori halomsíros kultúrát és a kora vaskori preszkíta kort képviselte, megközelítően fele-fele arányban megoszolva a két korszak között.

2 A lelőhelynek ezt a részét neveztük 1. temetőnek. Néhány középkori települési objektum is felszínre került az 1. temető területén, míg a Hörcsögös nyugati oldalához csatlakozó alacsonyabb, homok1 Patek 1966-67, 101-107; ugyanő 1970, 118-120; ugyanő 1974, 337-362; ugyanő 1989-90, 61118; ugyanő 1993, 19-46; Vaday 1982-83, 167-206; Hansel-Kalicz 1986, 5-88. 2 Patek 1966-67, 101-107; ugyanő 1993, 19-46; Hansel-Kalicz 1986. 57