A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FEHÉR József: Szirmay Antal Hungaria in Parabolis-a

genre-kép.") Mi is így találjuk, ezért hadd álljon itt méltatójának átírásában, mentve a teljes feledéstől: A PARASZT A dél elmúlt, Vizit meríti, Árnyéka fordult Torkát enyhíti A szép napnak Szomjúságtól Már éjszaknak. A patakból. Teszi kapáját, Fejét álomra És tarisznyáját Hajtja az hantra, Veszi a szegény Elaluszik, Megfáradt legény. Jól nyugoszik. Sajtot, szalonnát Búsult elméjét, Kenyeret, hagymát Fogyott erejét Előkeres, Megújítja Falatot nyes. És vidítja. Kezdett munkáját, Letett kapáját Újra veszi S dolgát viszi. Szirmay - példázatainak alátámasztására - kora sok ismert és népszerű költőjének verseit beleírta Parabolisába. Főleg Faluditól, Gvadányitól, Amadé Lászlótól, Aranka Györgytől, valamint a kevésbé ismertektől: Mátyási Józseftől, Szilágyi Sámueltől, Aszalay Józseftől, Édes Gergelytől és a Biblia hatalmas tárházából idéz, többnyire a szerző megnevezése nélkül. így sokszor nehéz a szövegből kideríteni, melyek a saját szerzeményei, gyűjtései, s melyek az irodalmi dalok. A népszerűek: Faludi énekei (Útravaló, Szüzek, ifjak sírjatok, Kérdő-, Felelő ének, Nincsen neve, Forgandó szerencse, Szakácsének, A pipárul stb.), Gvadányi Nótáriusa, Rontó Pálja, Amadé László dalai mindig a kívánt mondanivaló illusztrálására kerülnek elő. Gvadányi műveivel gúny tárgya lehet a „nájmódi"; Faludi néha filozofikus, néha nevetséges, mulatságos tartalmakat szemléltet. Sokkal érdekesebbek Szirmaynak saját gyűjtései, a kuriózumok, azok, amelyek nem találhatók meg másutt, csak nála. Ilyen példákat sokat találhatunk a magyar mentalitás jellemzésére: összeférhetetlenségére, örök elégedetlenségére, izgága természetére, lázadó hajlamára is: „Az öreg báró Sennyey Lászlónak, e régi őszinte magyarnak a saját nemzetéről való véleményét azokkal a szavakkal adom át az utókor emlékezetének, ahogy tőle hallottam: »Csak nincs furcsább Nemzet a Magyar Nemzetnél! Eőtet, mint valami választott népét, ki hozta az Úr Isten Schythiábúl erre a tejjel mézzel folyó földre, és azt mondotta: No! egyél, igyál! eb ugatta Magyarja! itt van a jó Tokay bor, fejér Miskólczi Kenyér, kövér Debreczenyi Szallonna! De ez néki nem tettzik; ki megy az országbúi, és külső nemzeteknél fecsérli pénzét. Az után vezette eőtet az Isten Szent István Királynak hitére, mondván: No! üdvözülly! eb szánkázza meg a lelkedet! De ez sem tettzett néki; eő külső országi Svajczer, és Franczia hitet hozott bé magának, és nevezte azt: Magyar hitnek. Már úgy lévén a dolog; mit tudott vele tenni az Úr Isten? adott néki tehát becsületes Kalpagos Praedikátorokat, mint Imé! Szilágyi Sámuel Uram! De ez sem tettzik néki; azt gondollya: hogy az Isten szava se hangzik Magyar öltözetű Praedikátornak szájábúl, ha csak külső Académiákrúl jött Parochás, s borjú béllel kerített nyakú Papját nem hallya Praedikálló székébül.«" Ugyancsak saját gyűjtés és lejegyzés a magyarok ősi nemzeti ételeiről szóló rész, s az a versezet, amelyet - talán Apor Péter nyomán

4 - Szirmay rögzített művében. (Weöres Sándor átírásában közöljük): 4 Apor Péter. Metamorphosis Transylvaniae... 1736. 576