A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

JELENA VINOGRADOVA: Az óorosz agrárkultusz szentjei

ják György és Perun alakját, aki ugyanúgy legyőzi az égi sárkányt, s e győzelem eredményezi a víz kiszabadulását. A lovagnak a szörnnyel folytatott harca kozmogóniai szempontból olyan alakok analóg példájának tekinthető, amelyekben a jó és rossz harcának eszmeisége fejeződik ki. „György csodálatos győzelmét a sárkány fölött" egy olyan, 15. századi ikonon is láthatjuk (VOKM, 7872), amelyiken a hős egy hittel átitatott óriási erőt képvisel. Sem a csata, sem az ellenséggel folytatott csata kezdete nem érzékelhető. Mindezt a fiatal herceg arckifejezése és a gyeplővel lazán megtartott, nyugodt ló alakja fejezi ki. Ez a képi megfogalmazás azt a tartalmat közvetíti, hogy a győzelmet nem a fegyverek ereje, hanem a legyőzhetetlen hit és az isteni segítség vitte végbe. A Szt. György életét ábrázoló ikonokon gyakori volt a téma hasonló megfogalmazása. A bizánci és moszkvai ikonfestészetben a szent teljes alakos ábrázolása volt elterjedtebb, míg a Novgorod környéki iskola a sárkányölőt ábrázolta szívesebben. A 16. századból való ikonnak is (VOKM, 7919) ez a központi alakja. A néző előtt játszódik le György küzdelme, Jeliszava cárnő farkánál fogva vonszolja a sárkányt, a különleges, mondhatni furcsa palota ablakaiból az emberek érdeklődéssel figyelik az összecsapást, a kép bal felső sarkában az égbolt egy kis darabkája látható, ahol az isteni jobb megáldja a hőst győzelméért, amit a lovag nem egy nőért, hanem a gonosz legyőzéséért hajtott végre. A sárkányt két kis piros szárnyacskával ábrázolja az ikonfestő, aminek csupán szimbolikus jelentése van: ezekkel a szárnyakkal már nem tud repülni, ezek csupán az égi sárkány maradványai, ami a régebbi, pogány elképzelésnek felel meg, s a folklórban tükröződik vissza. A sárkány itt pokolbeli lény, György égi alakjának földi mása. A kígyóval folytatott harc motívuma ősidőkig nyúlik vissza. V. J. Propp úgy véli, hogy az a tény, hogy a megszabadító Szent György alakja ilyen nagymértékben hatotta át a helyi ikonfestészetet, az egyházi méltóságokat is arra ösztönözte, hogy az ikonokon a csodát ábrázoló központi jelenetet a szent életéből vett részletekkel foglalja keretbe, ezzel mintegy kiemelve a sorsával megbékélt mártírt, s gyengítve György ábrázolásában a hősiesség mozzanatát.

14 A kínzási módok között a kerékbetörés volt a legelterjedtebb. Ez azzal függ össze, hogy a kerék ősi napszimbólum, ugyanakkor a kör Dionisziosz Areopagita korától véglegesen az örök Isten jelképe lett. Ehhez kapcsolódik, hogy a kerékkel történő kínzás is a vértanúk Istennel való egyesülését szimbolizálja.

15 V. Ivanov megjegyzi, hogy egyes megjelenítéseken György pajzsán a napjegyek is megfigyelhetőek, s különösen gyakran fordulnak elő a találós kérdésekben: „Feljőve Jegor a dombra, majd egyre magasabbra, az erdők és hegyek fölé emelkedik. Azután lecsúszik a domb tetejéről, s elbújik a szemed elől. Mi ez? (az ég és a nap). A kör és a napjegyek alapján kötődik György alakja az aranypajzsot viselő keleti-szláv Jarila Jarovithoz, a háború és tavasz istenéhez, akinek a falon függő képét békeidőben nem volt szabad elmozdítani a helyéről, háború idején pedig a hadsereg előtt vitték. György és a pogány istenek kapcsolatát a május 6-án (azaz a Gergely-naptár szerint április 23-án) tartott tavaszi ünnep, a pásztorok napja fejezi ki. Erre a napra időzítették a nyáj kihajtását a legelőre, amit jelenetekkel és mondókákkal kísértek, hogy a nyári kinttartásuk idejére megvédjék őket a veszélyektől. Ezen a napon nem volt szokás dolgozni, mert ha dolgoznak, a néphit szerint a farkasok megtépázzák a szarvasmarhát, hiszen György az erdőben élő vadállatok ura is volt. A népi hitvilág pedig a farkast György engedelmes alattvalójának tekintette.

16 Györgyhöz hasonlóan nagy tisztelet övezte a lovak védőszentjeit, Flórt és Lavrot. 14 Uo. 15 Ivanov V.: Útmutató, 278. 16 Makszimov Sz. V. Útmutató, 99. 554