A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
PUSZTAI Tamás: Kora újkori kerámia az egri ferences templom területéről I.
A vörös anyagú, mázas, kiöntöcsöves korsókra utaló mindössze egyetlen töredékből sok következtetést levonni nem lehet. Ez a korsótípus a török lakta területeken mindenütt elterjedt, azonban egyértelműen a 16. századra datálható darabot nem ismerünk {Gerelyes 1991, 45). Soproni Olivér kiemeli, hogy Eger török anyagára igen jellemzőek a kiöntöcsöves edények {Soproni 1980, 118), ugyanakkor ismerünk olyan - elsősorban kisebb - várakat, ahol előfordulási arányukat tekintve, igen jelentéktelen számban kerültek elő. Kovács Gyöngyi véleménye szerint a mázas kiöntöcsöves korsóknak a hódoltság különböző lelőhelyein eltérő intenzitású előfordulása 7 azzal függ össze, hogy e kerámiatípus használata elsősorban a városi életformához köthető {Kovács 1996, 45). Amíg azonban a redukált égetésű, fényezett felületű korsóknak igen erős balkáni kapcsolataik vannak 8 , addig a hódoltság területéről megismert vörös anyagú, kiöntöcsöves, mázas korsóknak - a törökországi használati kerámia csekély számú közlése ellenére - ismerjük (máz nélküli) párhuzamait a török birodalom központi területeiről is. E jellegzetes török korsóformára és az égetés mikéntjére találunk példát az izniki kerámiaégető műhelyek 1995. évi feltárása során a „Rodoszi"-csoport porcelántárgyaival azonos rétegből előkerült, feltehetően a 16. század második feléből származó, 10 db kiöntöcsöves korsó (ibrik) képében {Aslanapa-Altun-Yetkin 1989, 162, 171, 140-148. tétel, 183). Az edények vörös anyagúak, gömbtestük nyújtott, vastag, hengeres nyakukat egyenesen húzták föl. Vállból induló, elkeskenyedő kiöntőcsövük enyhén hajlított. Ezek a „korai" párhuzamok, amellett, hogy alátámasztják e kerámiatípus elsődleges városi használatának lehetőségét is, felhívják a figyelmet magyarországi képviselőinek a török birodalom központi területeivel való szorosabb kapcsolataira is. A bemutatott leletek között található, redukált égetésű, szürke kerámia az egri leletanyagból már korábban is ismert volt {Fehér 1973, 195, X. tábla 1-2; Fodor-Kozák 1971, 152, 30. kép, Ltsz. V.66.10.30). E kerámiatípus területenként eltérő intenzitással az ország török leletegyütteseiben megtalálható. A 4. kép 1. sz. redukált égetésű, szürke, fényezett korsóján látható besimított fésűs girlandoid dísz a hódoltság kori Magyarország török lakta településein, váraiban talált szürke kerámia gyakori díszítőeleme. Megtalálható a budai, pécsi, szolnoki leletanyagban {Fehér 1975, 25, 68 kép; Fehér 1960, 107, 2. tábla 1-2; Kovács 1984, 39, 24. tábla) de Belgrádból is ismerünk ilyen díszű korsókat {Simic-Milanovic 1954, 7. kép). Ennek a díszítésnek a megjelenését egyértelműen a török hódoltsághoz köthetjük, de - szemben a szintén jellegzetesen a hódítókhoz köthető, nyomott gömbös, hangsúlyozott vállvonalú, cilindrikus nyakú, bekarcolt, bepecsételt mintázatú, redukált korsóformával - a díszítés a 17. századot követően nem tűnik el Magyarországról, hanem a 18. században a Balkánra tízezerszámra redukált korsókat szállító mohácsi kerámia díszítőmotívumaként, a hódoltság után is (napjainkig) alkalmazzák. Ez a motívum nincs meg a magyarországi redukált égetésű, szürke, fényezett kerámia legkorábbinak meghatározható csoportjában. A szürke, fényezett kerámia nagyarányú elterjedése Magyarországon a hódoltság idejére tehető. A mohácsi csatát illetve Buda török foglalását megelőző időszakból azonban, az ország déli illetve alföldi területeiről 1520-as illetve 1530-as verésű érmekkel záródó, pénzleletes képviselőik is előkerültek . Ezek az edények, azon felül, hogy nincs meg rajtuk a hódoltság korára jellemző, 7 Ennek az edénytípusnak a képviselőit Buda, Szolnok, Eger, Pécs, Esztergom, Székesfehérvár leletanyagában nagy számban találjuk meg (Kovács 1996, 45). 8 Fehér 1959,124-126. 9 A délszláv ill. balkáni népcsoportok a 15. század végétől kezdődően három nagyobb hullámban jelennek meg Magyarország területén. Első hullámukat a Balkánt megszálló törökök elől északra húzódó, a másodikat a törökkel Magyarország területére kerülő, míg a harmadikat a visszafoglalást követő időszakban be476
