A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

GEDAI István: Román kori éremművészet Árpád-házi pénzeken

pénzveröj egy ékre (pontokból, ékekből álló sziglákra), amelyek kizárttá teszik ezeknek Magyarországon kívüli verését. Másik jelenség, amivel III. Béla korában foglalkoznunk kell, az arab (vagy más keleti) hatás. Ez fűződik az előző problémához, mert a bizánci stílusú rézpénzekkel együtt fordulnak elő az arab feliratú (feliratot utánzó?) rézpénzek is (29. kép). Ezekről még annyit sem tudunk, mint a bizánci stílusúakról. A felirat (vagy utánzata) legalábbis a mai ismereteink szerint olvashatatlan. Az egyik oldal külső körében változó jegyek ismerhetők fel, de ezek ugyancsak megfejthetetlenek vagy legalábbis máig megfejtetlenek. Az arab stílusú rézpénzek annyiban mutatnak eltérést a bizánciaktól, hogy itt egy ezüstből vert típus (CNH.I. 109.) is ismeretes (30. kép). Ezt azért tartjuk rendkívül fontosnak, mert hátlapján kereszt jegyek vannak, ami kizárja a mohamedán eredetet. A két, önmagában is feltűnő jelenségen kívül III. Béla pénzverésének még egy típusa érdemel megkülönböztetett figyelmet, a CNH.I. 105. (31. kép). Előlapja inkább griffet, mint sast ábrázol, bár a kibocsátóra utaló köriraton - MONETA BELE REGIS belül az állatra vonatkozó AQILA felirat van. Hátlapján négylábú állat (oroszlán?) van. A magyar pénzverésben eddig állatot nem ábrázoltak, így teljesen új jelenséggel állunk szemben. Inkább numizmatikai, történeti szempontból nem tekintendő közönséges típusnak III. Béla CNH.I. 106. számú vereté, amely lényegében egyszerű ábrán kívül csak feliratot mutat: R+MONETA BELE REGIS, a képmezőben, a kereszt sarkaiban egy-egy T betű (32. kép). Az említettekhez viszonyítva a III. Bélához köthető többi pénzek teljesen problémamentesek, valamilyen formában rajta van az uralkodó neve (CNH.I. 110112.). III. Béla pénzverésénél szokták volt említeni az egyoldalú lemezpénzeket (brakteátákat), ezeket azonban később fogjuk tárgyalni, mert véleményünk szerint ezek IV. Béla (1235-1270) veretei. Árpád-kori, azaz román kori pénztörténetünk három évszázada szinte három egyenlő századra osztva különül el egymástól. Ali. század a jó, súlyos denárával jellemezhető, a 12. század az aprópénzek korszaka, ami III. Béla több, megoldatlan kérdést felvető pénzverésével zárul. Ezzel együtt zárul a magyar gazdaság, külkereskedelem bizánci iránya is, hogy a századfordulón új irányt keressen és találjon Nyugat-Európa felé. A 13. század ismét új fejezet a magyar Árpád-kori pénzverésben, a denárperiódusban. A Mánuel halála után lehanyatlott, 1204-ben a keresztesek által elfoglalt Bizánc sem gazdasági, sem politikai partner nem volt már Magyarország számára. Az új utakat nyugat felé találta meg a magyar külkereskedelem. Az irányváltozás egybeesett a gazdasági rendszer, az árutermelés és ennek következménye, a kereskedelem fejlődésével is. Ennek a nyugati külkereskedelmi kapcsolatnak lett pénzforgalmi következménye a friesachi dénárok beáramlása az országba. A Karinthiában fekvő Friesach a salzburgi érsek pénzverdéje volt; ám friesachi dénárok gyűjtőnéven értjük a többi e korbeli karinthiai verde termékeit is. Az aquileiai patriarcháét, az andeschi hercegekét, a görzi grófokét stb. E pénzek minősége és stílusa nagyjából azonos. Kivitelezésük, főleg a lapka kialakítása eléggé elnagyolt, ábrái azonban, főleg a 13. század elejétől, II. Eberhard salzburgi érsektől (1200-1246), illetve Bernhard karinthiai hercegtől kezdve (12021256) rendkívül változatos. Előlapja gyakran ábrázolja a kibocsátót; ha egyházi személy, infulával, kezében könyvet, pásztorbotot, kulcsot, vagy keresztet tart; ha pedig világi személy, rendszerint fedetlen fővel, kezében többnyire liliom, zászló, vagy kard. A hátlap rendkívül változatos, épületeket, állatokat ábrázolnak különböző változatokban. Mind okleveleink, mind leleteink a friesachi pénzek rendkívüli elterjedtségét tanúsítják. Ennek legfőképpen gazdasági oka volt, mert a friesachi pénz nem esett évi bevál355