A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

SIMÁN Katalin: Bifaciális eszközök Korlát-Ravaszlyuk-tető lelőhelyen

Szinte teljes azonosságot mutatott egyrészt a 7. és a 12., másrészt a 22. és 25. sz. kő. A két első lelet egymástól kis távolságra került elő, de az egyik egész, a másik töredékes. Az első párhoz kapcsolódik a 19. darab, bár itt figyelembe kell venni, hogy félkész eszközről van szó. Ugyancsak ide tartozónak tűnnek az egymással szorosabb hasonlóságot mutató 14. és 15. kövek, ahol az utóbbi szintén félkész termék. A két darab közül az egyik szórvány, tehát távolabb került elő, a másik azonban közel a legnagyobb azonosságot mutató párhoz. Lazábban kapcsolódik ide a félkész 26., a ránézésre hegynek tűnő 21., a 17. és a 9. darab. Közülük a 21. és 26. kövek egy másik műhelyfoltból kerültek elő. A másik pár tagjainak technológiai hasonlósága meglepő, jóllehet közelebbi vizsgálattal egyértelművé válik, hogy mindkettő kaparó illetve kés funkciót láthatott el már ha a retusálás valóban utal a funkcióra. Az egyik darab az első pár közelében került elő, a másik szórvány darab. Ide kapcsolódnak a 20. és a 24. darabok, jóllehet a második igencsak kezdeti állapotban maradt. Gyengébb a kapcsolódása a 16. és 23. daraboknak, melyek közül az első a keleti műhelyfoltból került elő. A többi darab kapcsolódása gyenge, a megadott szempontok nem tűnnek elégségesnek. Jóllehet, ebből a kevés szempontra és kevés eszközre épülő vizsgálatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az azonban egyértelműen kiderül, hogy technológiailag ugyan standard, de ez a standardizáció nem jelent sorozatgyártást. A darabok akár félkészek, akár kész eszközök, akár megújított darabok az egyedi igényeknek megfelelően, a nyersanyag adta követelményeket figyelembe véve készültek el. Az eszközkészítési fogások közül azt választották ki, ami az adott esetben a legmegfelelőbbnek tűnt. A kőeszközgyártás történetében a bifaciális eszközök az elsők között jelentek meg és az utolsók között tűntek el. Az alsó paleolitikumtól a bronzkorig előfordulnak, történeti anyagban az indiánoknál a 17. században még használták őket. Kérdés, hogy ebben a tág spektrumban hová helyezhetjük el a korláti bifaciálisokat. A legkorábbi bifaciális eszközök és levél alakú eszközök az Acheuléenben találhatók. A bifaciálisok többsége körben vékonyított, zegzugos éllefutású darab. Akad köztük felül nem hegyes, hanem egyenes élű, ovális és igen durván kidolgozott vaskos szakóca. A levélhegyek között finom kidolgozású is akad. Több dolog is szól az ellen, hogy a korláti anyagot ezzel a kultúrával azonosítsuk. Az egyik, hogy mai tudásunk szerint ez a kultúrkör nem jutott el a Kárpát-medencébe. A másik, hogy az aszimmetrikus levélkaparók hiányoznak az acheuli kultúrában. A harmadik, hogy a többi korláti eszköznek igen kis százaléka illene bele egy alsó paleolitikus kultúra képébe. A következő lehetőség a közép-európai micoquien lenne. Ennek magyarországi változatát, a Bábonyient Ringer Árpád írta le.

12 Ránézésre ez lenne az a paleolit ipar, amihez a legközelebb áll a korláti anyag. Mégis kétséges a kettő rokonsága, hiszen Korláton hiányzik a bábonyira és a közép-európai micoquira jellemző azonos irányú váltakozó oldalon történő megmunkálás, retusálás. A teljes kísérő ipar is ellentmond a középső paleolitikumba való besorolásnak. 12 Ringer Á., 1983. 34