A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Tengőd-Hékútpusztán

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az egyenes talpú, boltozatos szárú, négyzetes fülű kengyelek kísérő leletei és leletkörnyezete nem teszik lehetővé, hogy e tárgyakat az első generáció elkülönítésére alkalmas leletekként értelmezzük. Használatukat nem szűkíthetjük a 10. század első egy-két évtizedére, legfeljebb a század első kétharmadára. Mindez egyáltalán nem könnyíti meg a választ arra a kérdésre, hogy honnan származik e kengyeltípus. Formailag hasonló kengyeleket a kelet-európai steppékről viszonylag nagy számban ismerünk, a legtöbb valóban a szaltovói kultúra területén került elő. S. A. Pletneva szerint ez a forma tipikus volt a szaltovói kultúra erdős-steppei változatának területein, valamint a vele párhuzamos észak-kaukázusi alán leletek között is, összességében a szaltovói kengyelek közel 40%-át ez a változat képviseli.

69 Véleménye szerint pontos párhuzamaik e területeken kívül majdnem teljesen ismeretlenek, használati idejüket pedig a 8. század vége és a 10. század eleje közötti időszakra határozza meg. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy később, a 10. században ezt a formát a besenyők is alkalmazták, s továbbadták a dél-orosz steppe más népeinek is. A. N. Kirpicnikov hatalmas anyaggyűjtésen alapuló munkájában arra a következtetésre jutott, hogy a körte alakúak mellett az általunk vizsgált változat a legelterjedtebb típus, az általa felgyújtott 139 kengyelből 48 db ide sorolható.

70 A legtöbbet ő is a szaltovói kultúra területén találta (az összes példány kétharmadát), de kimutathatók a muromák leletanyagában, Kijev és Csernyigov környékén, néhány pedig felbukkan a Ladoga vidékén, valamint Szuzdal és Harkov körzetében is. Párhuzamai rendkívül széles körben elterjedtek, a Szaján-Altáj vidékétől egészen a Kárpát-medencéig. Keltezésüket viszonylag tág időhatárok közé, a 9-11. századra helyezi. Ha nem is túl nagy számban, de előkerültek hasonló kengyelek a Dél-Urai vidékén, a bahmutyinói kultúra területén valamint a volgai bolgár temetőkben is.

71 M. Schulze-Dörrlamm a honfoglalás kori magyar leletek periodizációjára tett kísérlete során foglalkozott röviden a kérdéses kengyeltípussal.

72 Az általa „esztergomi típusnak" nevezett kengyelekről megállapítja, hogy előzményeik felfedezhetők a kései avar leletek között, s ezért lehetségesnek tartja az egyenes talpú, boltozatos szárú kengyeleknek a 9. század végére és a 10. század elejére való keltezését. Ily módon azon tárgyak közé tartoznának, amelyek a honfoglaló magyarok első generációjának hagyatékába sorolhatók. Schulze-Dörrlamm megállapításait azonban több ponton is súlyos nehézségek terhelik. A német szerző a korszak leletanyagát csak fotókról és rajzokról ismeri többékevésbé, s ez komoly félreértésekhez vezet. Az alapvető probléma többek között az, hogy éppen a típusnak nevet adó leletként kiválasztott esztergomi kengyel nem sorolható az egyenes talpú, boltozatos szárú, négyzetes fülű kengyelek közé, hanem jellegzetes karoling-normann villásszárú példány.

73 Hogy Schulze-Dörrlamm mégis az általunk tárgyalt típusra gondolt, azt alátámasztja az is, hogy a párhuzamként felsorolt leletek egy része (Tiszaeszlár-Bashalom I. temető 3. sír, Öttevény, Koroncó-Újtelep, KenézlőFazekaszug II. temető 45. sír) valóban ide tartozik, másrészt pedig külön kategóriaként kezeli a karoling-normann kengyeleket (Ladby- ül. Balladoole- típus).

74 Sajnálatos mó69 Pletneva 1967. 167. 70 Kirpicnikov 1966. 49-55. 71 Mazitov 1981. 15. kép 16, 17. kép 13, 21. kép 20, 26. kép 12, 27. kép 33, 40. kép 5, 49. kép 31, 50. kép 12-13, Chalikova-Chalikov 1981. 38., XXIII. t. 19. 72 Schulze-Dörrlamm 1991. 429-432. 73 Mesterházy K, 1981. 212., Kovács L., 1986.200., 16. j. 74 Schulze-Dörrlamm 1991. 425-429., 432-438. 281