A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban

Ekkoriban a domb- és hegyvidéken egyaránt lombos, vagy tűlevelűekkel kevert elegyes erdők díszlettek. Alattuk barna, szürke vagy vörös erdőtalaj alakult ki. A barlangokban pedig különösen a bejárati szakaszon, illetve a mennyezeti felszakadások, az ún. kürtők alatt ezekkel egyidejűleg barlangi talaj és talajüledék képződött. Mindezekben a rétegekben maradtak ránk az ősember és kultúrájának leletei, főleg a mindennap használatos kő- és csonteszközök, az állat- és növényvilág maradványai, a településnyomok, valamint az esetleges temetkezési és rituális emlékek. Ezekből az adatokból rekonstruálhatók régiónk őstörténetének legrégibb mozzanatai és adható válasz arra az ősrégészeti kutatást aktualizáló ökológiai kérdésre, hogy miképpen is alakult az ember és környezet közötti kölcsönhatás, az emberi környezet hasznosítási módja területünkön, a legrégibb kezdettől fogva. Korai- és alsó-paleolitikum (-2,5 millió évtől-130 ezer évig) Herman Ottó mint már tudjuk - eredetileg „chelléen szakócáknak", s így a paleolitikum, illetve a jégkor elejéről valónak keltezte a magyarországi őskőkorkutatást útjának indító híres „miskolci leleteket". Később Moriz Hoernes 1903-as munkája hatására jóval fiatalabbnak, felső-paleolit „solutréen" típusúaknak határozta át azokat. Ma úgy tudjuk, hogy a Bábonyi- vagy Korai - szeletai kultúrához, vagyis a középső paleolitikumhoz sorolhatók a nevezetes kőszerszámok. A földtörténeti időrend szerint az utolsó eljegesedés idejére, hozzávetőleg 75-60 ezer év között. Az 1920-as években Roska Márton gyűjtött szakócákat a korláti Ravasz-lyuk tetőről, amelyeket szintén „chelléennek" írt le. Erről a leletanyagról szerfölött megoszlanak a vélemények. Nem zárható ki azonban, hogy mégis Roskának volt igaza, s legalábbis gyűjteményének néhány darabja mai névhasználattal élve valóban abbevilli típusú és korú lehet. A legszakavatottabb francia kutatók véleménye szerint viszont biztosan abbevilliennek, vagyis nagyon idős alsó-paleolitikumnak kell tekintenünk a miskolci Avas egyik-másik, már szintén régebben előkerült archaikus szakócáját. Eszerint valószínűnek látszik, hogy a megye területén Európa alsó-paleolitikumának legrégibb, több százezer éves szakócaiparának emlékei is megtalálhatók. A legújabb kutatási eredmények arról tanúskodnak, hogy a Sajó és Bódva völgyében az európai alsó-őskőkor másik nagy kultúrkörének, az ún. „kavicsiparoknak" a leletei is előkerültek. Ezekre a kavicsból készített egyszerű hasító és hasogató eszközök jellemzőek. De más kavicseszközök és szilánkból készített fejlettebb szerszámtípusok is megtalálhatók közöttük. Középső-paleolitikum (-130-40/30 ezer év között) A paleolitikum régebbi szakaszaihoz képest sokkal több ismerettel rendelkezünk Borsod-Abaúj-Zemplén megye középső- és felső-őskőkori népességeiről. Az időszak elején - 130 ezertől - 60 ezer évig a Bükk hegység keleti és déli területein legalább három régészeti kultúra élt egymás mellett. Az első a bőrkikészítéshez használt kőeszközökben különösen bővelkedő ún. Kaparókban gazdag tipikus moustéri. E kultúra népének eddig ismert fő központja a cserépfalui Suba-lyuk volt. Kőeszközeiket különféle jó minőségű nyersanyagból, levallois technikával készítették. Típusaik között már több fejlettebb, felső-paleolit forma is előfordul. Hosszúkás kőpengeszerű szilánkokból jellegzetes háromszög alakú „moustéri hegyeket" retusáltak. Ezeket talán már lándzsahegyként is használták. 22