A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban

Kétségtelen, hogy ügyes és eredményes vadászok lehettek. Fő vadászzsákmányuk ugyanis a kőszáli kecske és zerge volt. Mindkét faj elejtése még mai vadászfegyverekkel is komoly teljesítménynek minősül. Velük egy időben élt a Bábonyi régészeti kultúra, amelyik nevét leggyakoribb előfordulási helyéről, Sajóbábonyról kapta. Európa legelterjedtebb, a Volgától a Rajnáig húzódó és sok ezer évig továbbfejlődő középső-paleolit műveltségéhez, az ún. Micouquien régészeti kultúrához kapcsolódik, s egyúttal a több fejlődési fázisú Szeleta-kultúra előzménye. A kultúra népe a Tokaj-Eperjes-hegységtől a Börzsönyig belakta az Északi-középhegységet. Szabad ég alatti és barlangi szálláshelyeik egyaránt ismertek. Szeleta- és Balla-barlangi ideiglenes vadásztanyáik állati maradványaiknak tanúsága szerint a Bükk belterületén barlangi medvére vadásztak. Nevezetes újításnak számított a kultúrában a valódi, ún. levél alakú lándzsahegyek felfedezése. Ez a típus minden bizonnyal a barlangi medvék elejtéséhez használt lándzsák hatékonyságát fokozta. A harmadik egyidejű középső-őskőkori kultúra a Bükki-Taubachi. Egy izoláltabb népcsoporthoz kötődhet, amely a Keleti-Bükk belső területein élt. Fő lelőhelye a Diósgyőr-Tapolca-barlang. De leletei előkerültek a Szeletában, a LambrechtKálmán-barlangban, a Büdös-pestben és a volt Mexikó-völgyi-barlangban is. Archaikus clactonoid-pseudolevalloisi technikával készült, típusaik szerint ugyanakkor meglepően előre mutató kőeszközeik egy nagyobb régészeti kultúrához tartoznak. A Taubachi műveltség Délkelet-Németországtól Morvaországon és Szlovákián át a Bükk hegységig szállta meg a nagyobb medencéket övező alacsony középhegységeket. Népcsoportjaik jellemző települési sajátossága volt, hogy szívesen választották tanyahelyeiket hévforrások mellett. Egyik legnevezetesebb, s embertani leleteiről különös híres településüket a keletszlovákiai Ganovcén (Gánóc) éppen egy ilyen hőforrás által lakott édesvízi mészkőből sikerült feltárni. Antropológiailag a Homo sapiens neanderthalensis közép-európai, kevésbé specializált változata volt a kultúra hordozója. Nagy testű növényevőkre és barlangi medvékre egyaránt vadásztak. A középső-paleolitikum késői szakaszán, 60-40/30 ezer év között szintén mozgalmas lehetett Északkelet-Magyarország őstörténete. Legalább két kultúra egymás mellett élése adatolható ebből az időszakból is. Az egyik a Bábonyiból kialakult KoraiSzeletai, a másik a Suba-lyuk felső rétegeiből ismertté vált délkelet-európai vagy Subalyuk típusú charenti. Mindkét kultúra népe barlangi medvére vadászott. Az utóbbi, amelynek eszközkészítése sok tekintetben meglepően régiesnek tűnik. Bizonyára meglehetősen izolált életmódot folytatott a Bükk hegység kevésbé megközelíthető belsőbb területein. Talán ez a sajátosság azzal is összefüggésben állhat, hogy a Suba-lyuk egyik tűzhelye alól feltárt, s eredetileg minden bizonnyal eltemetett e kultúrához tartozó embertani maradványok - egy felnőtt nő és egy gyermek vázrészeiről van szó - a legtöbb kutató véleménye szerint a Neander-völgyi ember klasszikus, túlspecializált változatához tartoznak. Felső-paleolitikum (—40/30 ezer évtől-10 ezer évig) A leginkább kutatott Bükk hegységben ekkor is sajátos területi népességtagolódás voltjellemző. A hegység nyugati oldalát az Aurignacien, a keleti vidékét viszont a Fejlett-szeletai-kultúra népe tartotta megszállva. Mindkét népcsoport barlangi medvevadász volt. Legalábbis a karsztos Bükk-vidéken ennek a félelmetes, felegyenesedve a 2,5 m magasságot is elérő medvefajnak az elejtésére specializálódtak. 23