A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban

tén feltűnő részarányosságával és gondos felületkidolgozásával tűnik ki. Különlegessége, hogy éppen a csúcsát nem hangsúlyozták. Sőt, ezen a részen rajta is hagyták a nyersanyagául szolgáló kovakavics kérgét. Az eszköz fő éle ezzel szemben, keresztirányban fut. Típusa szerint úgynevezett hachereau-szerű, de annál vékonyabb, két oldalon pattintott kőbaltafejről van szó, amelyet gondosan kiformált nyélbe erősíthettek be. Nos, a magyarországi őskőkorkutatás megszületésével kapcsolatos Bársony-házi leletek és lelőhelyük értékelésének legfontosabb vonatkozásai után nézzük a további eseményeket! Míg Papp Károly főként a város belterületén dolgozott, addig Kadic Ottokár Herman Ottó útmutatásait követve - a miskolci Bükk-vidék régészetileg ígéretes barlangjait kereste fel. A legelső próbaásatásokat a Kecske-lyuk és a Büdös-pest barlangokban végezte 1906 őszén. Mivel azonban az óhajtott eredményt nem érte el, Herman tanácsára a környék legnagyobb barlangjában, a hámori Szeletában folytatta a munkát. Itt az évtízezredes „Csipkerózsika-álmukat" alvó őskőkori emlékek fölött először 1906 november 14-én koppant a csákány. 1907 tavaszán azután napvilágra bukkantak az őskőkori Szeleta-kultúra hamarosan világhírűvé vált, pompásan megmunkált babérlevél alakú kovakő lándzsahegyei. Ezúttal perdöntő jégkori állatmaradványok, a barlangi medve csontjai kíséretében. Herman Ottó gondolata és másfél évtizedes harcának értelme így fényes igazolást nyert: magyar földön is előkerültek az ősember létezésének vitathatatlan nyomai. Arról, hogy mennyire egyedülálló ősrégészeti leletekre bukkantak a Szeletában, s hogy első kutatóinknak mennyi nehézséget kellett legyőzniük ahhoz, hogy eredményeiket az európai szakkutatás közkincsévé tegyék, kerüljön ide a következő rövid, de annál tanulságosabb történet. Második éve folytak már a szeletai ásatások, amikor Kadic 1908 tavaszán kiküldetést kapott Bécsbe, hogy tanulmányozhassa az ausztriai és morvaországi ősember hagyatékait és egyben kikérje két kollégája, a nemzetközi hírű Hugó Obermaier és Szombathy Gyula professzorok véleményét a Szeleta leleteiről. Ehhez magával vitt egy válogatott kis kőeszköz-kollekciót is. A szeletai paleolitok fogadtatása azonban - elgondolkodtató módon - ugyancsak furcsára sikeredett. Kadic erről a következőkben tudósít: „A szeletai paleolitekkel különösen OBERMAIER foglalkozott behatóan, aki ezeket régészeti szempontból egytőlegyig meghatározta és megbírálta. Kitűnt, hogy a szeletai paleolit-kőipar típusos s o t ul r é e n, melyben különösen a pompásan megmunkált babérlevélhegyek vannak nagy számban képviselve. Bírálgatása kapcsán OBERMAIER a szeletai paleolitek közül több darab, különösen pedig a szép babérlevélhegyek valódiságát kétségbe vonta és pedig a következő okoknálfogva. 1. A szóban levő kőeszközöknél hiányzik a patina; ennek nyoma, ha legcsekélyebb mértékben is, föltétlenül meg kellene legyen. A darabok teljesen frissek és azt a benyomást teszik, mintha nemrég készültek volna. 2. Az egyes darabok felületén teljesen hiányzik az egységes megmunkálás a solutréi technika értelmében. A felületeken észlelhető törések brutálisak, látni le nem pattintott részleteket, melyeknek valódi paleoliteknél nem szabadna lenni. A két említett oknál fogva OBERMAIER a szeletai kőeszközök egy részét modern készítményeknek {moderné Fabrikate) mondotta, míg a többi darabot valódi paleoliteknek elismerte. 15