A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban
Én ezt a váratlan kijelentést érthető megdöbbenéssel fogadtam s mindjárt megjegyeztem, hogy a bemutatott példányok fölött minden kétely alaptalan és pedig a következő okoknál fogva: 1. A véghezvitt ásatásokat személyesen vezettem s minden egyes kőeszköz föltalálása alkalmával, annak lelőviszonyait nyomban a helyszínen megállapítottam és följegyeztem. A legtöbb darab bolygatatlan elsődleges fekvőhelyen találtatott, számos kőeszköz pedig vastag mésztufapad alól szemem előtt került a napvilágra. Kizártnak mondottam, hogy annyi kőeszköz leggondosabb begyűjtése közben az esetleges csalást észre ne vettem volna. 2. Az ásatásokat hámori munkások végezték, akik előzőleg paleoliteket életükben sohasem láttak. Csak mikor az első darabokat megtaláltuk, figyelmeztettem őket, hogy mit keressenek s hogy keresésre buzdítsam, minden talált darabért külön csekély jutalomban részesítettem őket. Kizártnak mondottam, hogy munkásaim ezen előnyükkel viszszaélve, a paleolitek hamisítására határozták volna el magukat és utánzataikat titokban a felásandó rétegekbe rejtették volna. El sem képzelhető, hogy ezek az egyszerű emberek, akiknek paleolitekről fogalmuk sem volt, típusos solutréen kőeszközöket tudnának készíteni és még hozzá csekély különjutalmazás fejében! Kívülem és munkásaim kívül, tudtommal, a barlangban senki sem tartózkodott, a munkaidény elteltével pedig a barlang elzáratott és hatóságilag őriztetett. 3. A miskolci paleolitek között olyan darabokat is találunk, melyek teljesen egyeznek a Szeletában gyűjtött és modern készítménynek nevezett darabokkal. Azok is ugyanabból a kékesszürke chalcedonból készültek, kinézés ük szintén egészen friss és azokon is hiányzik a patina. Ezek szerint Miskolcon is vannak paleolitek, melyeknek valódisága ugyanazon okoknál fogva kétes, mint a hámori esetben. Különösnek mondottam, hogy a nevezett vidék ennyire el lenne árasztva hamisított paleolitekkel! Kinek állana érdekében, hogy a Szeletában és Miskolcon talált szép paleolitek sorozatát hamisítványokkal gazdagítsa ? Ilyen, meg hasonló argumentumokkal iparkodtam a szeletai kőeszközök valódiságát megvédeni, de hiába. A cs. kir. udvari múzeumot elhagytam anélkül, hogy sikerült volna a nevezett urakat a szeletai paleolitek valódiságáról meggyőzni. Tisztában voltam, hogy OBERMAIER megítélésében tévedett." 10 A megérdemelt külhoni elismerés azonban már nem sokáig váratott magára. Kadic Ottokár következő tanulmányútján, 1911. augusztus 4-én Tübingenben tartott előadásán, amelyben a szeletai ásatásokat, s azok eredményeit ismertette, átütő sikert és elismerést aratott. A barlang leletanyagának és a Szeleta-kultúra körének értelmezése azóta is őskőkorkutatásunk egyik hajtómotorja, amely egyúttal a legnagyobb nemzetközi érdeklődésre tarthat számot. 1909-ben a Bükk hegységből, ahol az azóta eltelt kilenc évtized során mintegy 30 karsztos üregben végeztek régészeti ásatásokat, átkerült a kutatás a Dunántúlra is. Ott ez évben a tatai mamutvadász-tábor feltárását kezdte meg Kormos Tivadar. Mielőtt ígéretünk szerint, összefoglaló képet nyújtanánk Északkelet-Magyarország régibb kőkorának kutatásáról, tekintsük át a Szeleta-barlang kutatásának főbb aktuális vonatkozásait. 10 Kadic, 1915. 162-164. 16