A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

DURANCI Béla: Nagybánya és a vajdaságiak

zsef, Hangya András, Wanyek Tivadar és B. Szabó György, aki jól emlékezett a becskereki 1931. táborozásra. Wanyek lett később az ecskai művésztelep vezetője, 1956-tól két évtizeden át. Ő volt az, aki a becskereki festők kezdeményezését végre teljesítette. Az ecskai művésztelepen többször dolgozott Iván Radovic (1894-1973), aki 1918-ban volt Nagybányán, később Kecskeméten és tisztelettel emlékezett Réti Istvánra és Iványi Grünwald Bélára. Tehát „miért ünnepelte Szabadka a messzi Nagybányát?" Azért, mert a „művésztelep-mozgalom" - a második világháború utáni első évtized végén a vajdasági képzőművészeti élet ismertetőjele - igenis kapcsolatban van a nagybányai művésztelep első háború előtti korszakával. Már akkor művésztelep-alakítással próbálkoztak. Nagybecskereken 1898-tól, Palicson és Bácstopolyán 1914 előtt is. Természetesen a szabadkai Képzőművészeti Találkozó egyúttal a művésztelep mozgalom dokumentációs központja. Ugyanitt a szabadkai múzeumban 1973 novemberében nyílt meg a Vajdasági Magyar Képzőművészek Képtára. Ezek több évi tevékenységének eredménye a Nagybánya és a vajdaságiak című kiállítás, amely sajnos nem érkezett el Miskolcra. Pedig ez az első tanulmány és éppen itt Miskolcon lehetett volna (a kollégák segítségével) kiindulópontja a további kutatásoknak. Mert, sajnos, erről a témáról a Vajdaságban már keveset lehet felfedni. A képek vásárlói eltűntek! A zsidókat kiirtották, a németeket kitelepítették, a polgári réteget szétrombolták gyűjteményekkel együtt. A legtöbb képnek nyoma veszett. A nevek feledésbe merültek. Az új országhatárral a központ Budapest helyett Belgrád lett, de a tehetségek már egyenesen Párizsba iparkodtak. A „főszereplők" letűntek vagy elhallgattak. Streitmann Antal, Fülep Lajos és Tódor Manojlovic kedvelt tanára 1918-ban meghalt, csak egy kép - a témához kapcsolatos - „Felsőbányai utca" maradt meg. Pechán József a pesti Művészház tagja 1913-ban rendezte meg az első modern kiállítást a Vajdaság területén, 101 festménye mellett a közönség láthatta Medgyessy Ferenc szobrait is. Pechán meghalt 1922-ben. Stipan Kopilovic 1924-ben. Farkas Béla, ópiummámoros világba zárkózva bevárta az 1941-et, hogy öngyilkos legyen. Oláh Sándor megbetegedett, süket lett és nem szívesen fogadott látogatókat. Várkonyi József meghalt 1938ban. Ezek, úgy mondható „pesti kör" festői nem bírtak, de nem is nagyon akartak az új állam képzőművészeti életébe kapcsolódni. Oláh a pesti kiállítótermekbe vágyott éveken keresztül. A másik csoportba tartozott az örökké nyugtalan vándor, Balázs G. Árpád. Gyorsan érvényesült Belgrádban. Iván Radovic is Belgrádba költözött: ott élt rövid újvidéki tartózkodása után Iván Tabakovic, Zora Petrovic, szintén Belgrádban élt és dolgozott. Igaz, hogy Nagybánya messze volt, de az újat megismerni vágyó fiatalok körében nagyon is vonzó volt, mert a hivatalos iskoláknak ellentéte és Münchentől olcsóbb. Elérhető volt vonaton! A vonatjegy ára nem volt drágább, mintha Budapestre utaznának. Nagybánya környezete is csodálatos a síksági ember számára. Egy fontos hasonlatosság is van - Vajdaság többnemzetiségű közeg éppen úgy, mint Nagybánya környéke. A tanulni vágyók ott azonos meggyőződésű kollégákra találtak, együtt festették a természeti látványt. Ott kaptak serkentést, hogy maguk is elinduljanak Párizs felé! Tisztelték a tanárokat, Réti Istvánt dicsérték és Ferenczy Károlyt csodálták évtizedek után. De a legfontosabb, amit emlegetni fognak a barátkozás, az élmények és a közösen megcsodált motívumok, kirándulások, eszmecserék és az információk a „nagy világból". Végezetül a demokratikus szellem, amely áthatotta a nagy, tarka, több nyelvet 791