A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KÖPÖCZI Rózsa: A „posztnagybányaiság” kérdésköre, különös tekintettel Szőnyi István művészetére

lága felé. A harmincas évek közepe szinte legtermékenyebb korszaka volt. Hihetetlen számban születtek ragyogó vásznai. 1923-as házasságkötése után Zebegényben telepedett le. Egyre többet dolgozott a kis faluban. Ez a magatartás, ez az életforma mindenképp Nagybánya mintáját követte. Szőnyi valósította meg legtisztábban a természetbe való kivonulás barbizoni, nagybányai mítoszát. Ebben a kontextusban óhatatlanul felmerül a párhuzam Nagybánya és Zebegény között. Sokan követték példáját. 1934-től Berény rendszeresen itt töltötte a nyarakat, azonkívül Vass Elemér, Szobotka Imre, Elekfy Jenő is itt telepedett le nyaranta. Járt Zebegényben Aba Nóvák, 1930 nyarát Bernáth Aurél is itt töltötte. Mégsem alakult ki zebegényi iskola. Az itt dolgozó művészeket baráti szálak fűzték egymáshoz, de mind a maga útját járta, nem léptek fel közösen, nem rendeztek csoportos kiállításokat. Erre az időszakra az említett festők közül szinte valamennyien letelepedtek valahol vidéken legalábbis a nyári hónapokra. Ez a fajta kivonulás tükröződik hallgatólagosan elfogadott alapelveikben is. A Gresham kávéházban találkozó baráti asztaltársaság tagjai nem rögzítettek közös programot, őket a szellemi vonzás kötötte össze. Néhány alapdologban azonban megegyeztek. Ennek legfontosabb gondolata az elhatárolódás, a kívülállás a hivatalos művészet körein és eszméin, szembenállás az avantgárdé, a különféle Szőnyi István: Behavazott falu (1928) 786