A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KÖPÖCZI Rózsa: A „posztnagybányaiság” kérdésköre, különös tekintettel Szőnyi István művészetére

Szőnyi István: Domb alatti házak (1926) irányban fejlesztette tovább és viszont a maga részéről vált kiindulópontjává, valósággal hallgatólag elismert mesterévé egy egész festői iskolának (Aba Nóvák, Jándi, Deli Antal, Goebel, Korda Vince stb.".

14 Kállai Ernő már 1925-ban élesen bírálta az akkori sikeres, fiatal festőgerenácio művészetszemléletét. Az őáltala megkreált jelző: „az expresszív naturalizmus" tömören fogalmazza meg azt a feloldhatatlan ellentétet, mely a naturalista részletmegfigyelés, az expresszív tömörítés és a klasszikus, monumentális kompozíció között feszül. Ez az irányzat sohasem vitte végig következetesen az egyik felvállalt utat sem, különösen nem az expresszionizmus tárgyi valóságtól egyre távolodó programját. Kállai Uitz követőit kíméletlen élességgel békés polgári festőknek tartja „...akik legmerészebb nekilendüléseikben sem jutnak túl a modelles berendezkedésen".

15 Ha tovább vizsgáljuk Szőnyi pályáját, nem találunk éles törést korai stílusa és a harmincas évek dereka táján keletkezett, már „posztnagybányainak" titulált képei között. Már azok az expresszív, lendületes, korai tájak is magukon hordják, mutatják Szőnyi természethez való viszonyulását és humánus értékeket középpontba helyező életszemléletét. A húszas évek közepén még egy fontos hatás érintette meg a festőt: a klasszicizmus, de nem az olasz novecento diktatúrát kiszolgáló hivatalos formanyelvét vette át, 14 Kállai Ernő: i. m. 94. 15 Uo96. 784